Page - 253 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II (1), Volume 9/1

253 És a szegény Kis-Kunság, a maga paripás népével. Mert a kis-kun a leglovazóbb nép. De azért nem szükség lóra ülnünk, hogy az ország legtére- sebb pusztaságát, — mint egykor szegény-legényei és gulyásai, — benyar- galjuk. A gőzgép gyorsabban elszágúld velünk, s egy nap alatt az egészet körűi járva, egy-egy pillantást vethetünk „szállás"-aiba és „egyházu-aiba. Kecskeméten alúl temérdeklik Félegyháza, az ország egyik leggazdagabb városa; a szép népű Maisa és Dorosma, Szeged közelében; mind három jász raj. Egy rövid vasúti húron a budapest-zimonyi vonalra röpülünk, A halasi Sós-tó, s ott éjszaki irányba visszatérve, 600 • kilométernyi határa kellő közepén találjuk a sok pusztájú Halast. Szerencse, hogy vasút visz belé, különben — mint az Eldorádóba czukor ide homokhegyeken keresztül küzdve lehetne csak bejutnunk. A most már nagy részt befásított homokhullámok lábjában víz-eres kaszálók s termő szántóföldek bősége, s bent a puszta közepette egy szép oáz, melynek árnyékos fái közül csak két öreg torony sejteti, hogy itt van Halas, a példabeszédileg „hatalmas Halas". Pusztázáshoz szokott középtermetű, de aczélidegű, egészséges arczú, körhajas, kurtaruhás népe rugalmas léptekben jár-kél a díszes középületekkel s még díszesebb magánlakásokkal tarkázott homokos útczákon ; népes főgymnasiuma a