Page - 317 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II (2), Volume 9/2

317 ötezerötszázan vannak. Az egyes felekezetek testvéries egyetértésben élnek, s gyűlölködésnek vagy türelmetlenségnek köztük legkisebb nyoma sincs. A lakosság, középnél magasabb termetű, erős testalkatú, sem nem barna, sem nem szőke, bár a barna árnyalat mégis túlnyomó, míg világos szőke csak elvétve akad. Viselete a többi alföldi magyarságétól alig külön- bözik, hacsak annyiban nem, hogy a darutollas kalap és sarkantyús csizma gyakoribb, mint akárhol másutt. A nők ruházatukhoz az egyszínű, sötétebb árnyalatú szövetet kedvelik, kivéve a Tisza felé lakókat s az újvárosi német nőket, kik az egyszínű sötét szöveteknél inkább kedvelik a rikító színeket. i ; "• ;:. • , . ~~~~~" "Z :" ~ ~ ~ ! " • • • • A nép legnagyobb részt földmívelésből él. Az ipar és kereskedelem, mondhatni csak a helyi szükségletre szorítkozik, mit különben a körül- mények s a helyzet önként hoznak magukkal. De meg a büszke hajdú egész a legutóbbi időkig méltatlannak tartotta magához, hogy iparral vagy épen kereskedéssel foglalkozzék, s csupán a katonáskodást, földmívelést vagy hivatalt tekintette olyannak, a mi méltó hozzá. Házi iparról szintén alig lehet szólani, még a régebben szorgalmasan űzött fonást és szövést is elhagyták már a nők, mióta készen kaphatnak olcsó szöveteket s mindössze Nánáson és Böszörményben virágzik egy figyelmet érdemlő házi iparág: a szalmakalap-fonás. Különben, hogy sem az ipar, sem a kereskedelem ki nem fejlődött, annak nem csak a földmívelésre utasító viszonyok és a hajdú nép korábbi Szoboszló.