Page - 319 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II (2), Volume 9/2

319 lakkal s más efféle eszközökkel vannak szép rendben beaggatva. Az egyik szoba rendesen nem használtatik, s a családtagok előtt is csak holmi ünne- pélyes alkalmakkor nyílik meg, midőn tisztes vendégek kerülnek a házhoz, névnap, lakodalom, disznótor vagy efféle van. De nem is csoda, hogy ez a szoba leginkább zárva van, hiszen ez a házi asszony valódi kincstára; itt őrzi legféltettebb kincseit, melyeken aggódó szeretettel csügg, t. i. az ő finom libatollal telt duzzadó párnáit és vaskos dunyháit. Ezek szaporításán fárad ó egész életében, s midőn fölhalmozott ágyneműi már majd a padlást érik, csak akkor érzi magát igazán boldognak. Így tette ezt anyja, nagyanyja is, Régi divatú hajdúsági ház. azok is így gyűjtötték az ö számára a pelyhet, most ó is így gondoskodik leányairól. Ugyanezen tükörtisztán tartott szobában őrzik a másik féltett kincset : a szappant is. Onnan fejérlik le nagy hasábokban, hosszú sorokban a mestergerendáról egy pár régi könyv békés társaságában. Ennek sem szabad soha megfogynia, mert a szappankészlet mennyisége és minéműsége főismertető jele s valódi diplomája a jó gazdasszonynak. A másik szoba a család voltaképeni lakóhelye. Ennek bútorzata rendesen egy pár, magasra vetett ágy, egy vaczok, festett falócza, hosszú, ládaszerű ülőpad, melynek belsejében ruhaneműek és élelmiszerek állanak, továbbá egy pohárszék, asztal, 3 — 4 karosszék, s egy tulipános láda, melynek fontos feladata az, hogy a finomabb ruhaneműeket őrizze, fiókjában pedig a készpénzt, adókönyvet