Page - 321 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II (2), Volume 9/2

321 „históriák44 voltak, de újabban nagyot tágúlt olvasmányai köre, s különösen a hírlapok olvasása napról napra jobban terjed. A népszokások általában véve ugyanolyanok, mint az Alföld többi magyar lakóinál. Keresztelők, kézfogók, lakzik, stb. kis változattal hasonlókép mennek véghez, mint az már e munka ide vonatkozó részében le volt írva, csakhogy újabb időben e szokások is egyre vesztik őseredeti színüket, mind egyre halványodnak, sőt részben már végkép feledségbe is mentek. Mezőre menő szekér. Hajdúmegye területe egészen sík, csak itt-ott tűnik fel a láthatáron egy-egy ősrégi halom vagy laponyag. Vízben szegény; csak kis darabon érinti a holt Tisza, saját apró, mocsáros folyói pedig, nevezetesen a Kösi, Hortobágy, Kadarcs, Kálló, valamint kisebb-nagyobb, csekély mélységű szikes tócsái száraz időben kiapadnak, s csak összerepedezett medrök s a partjaikon lankadozó mocsári növények mutatják, hogy itt víz is volt valaha. Ezért hal is kevés van; még csuka, kárász, keszeg és csík leginkább talál- kozik, a rák pedig majdnem teljesen kipusztúlt. A talaj általában a legtermékenyebbek közé tartozik; sok helyen a kövér, fekete, televényes agyagréteg 4—5 lábnyi vastag is megvan. Egész M. 41