Page - 443 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II (2), Volume 9/2

443 Vetés és boronálás. herényi tótoké a csabaiakéhoz. Ködmön általában ritkán látható. A szűcsök mestersége már csak bundakészítésre szorult. A gyulai német, valamint az oláh is még meglehetősen fentartotta nép- viselete régibb jellegét. Leginkább föltűnő azonban a divat különb- ^ ségc az asszonyok és leányok viseleténél, mely nemcsak jó Ízlésről, hanem, fájdalom, a fényűzés terjedéséről is tanúskodik. Selyem kendő nélkül még az utolsó szolgáló is boldogtalannak érzi magát. A jobb módú gazdák leányai pedig nem ismernek határt selyem és bársony kötők, mellények és felső viganók beszerzésénél. Ezen hiúskodás, mely különösen a magyarság egyszerű erkölcseit támadta meg, erősen terjed a tótok és németek között is. Fölötte érdekes látni a leányok tarka csoportjait, mikor ünnepi ruhájokban a templomból haza felé mennek, vagy a mikor rendes mulató helyeiket keresik föl. Egész kis eleven néprajzi múzeum tárúl föl szemeink előtt, élénken tűntetvén föl az ifjúság gondolkozásmódját és mulatozó kedvét. A fonóka és fosztóka mindinkább veszt régi jelentőségéből, mely abból állott, hogy ott a két nembeli ifjúság nyájas tréfák között ismerkedett meg egymással. Ma már inkább csak a mester-bálok és gazda-bálok táncz- mulatságai hozzák össze a vegyes közönséget, melynél a népies jellemek és szokások lassanként elmosódnak s elvesztik eredeti, vonzó jellegöket. Egyedül a keresztelőknél, lakodalmaknál és halotti toroknál tartatnak meg a régi népies szertartások. Ott szerepelnek még azon eredeti alakok, melyek hagyományos, verses felköszöntőikkel, üdvözlő és búcsúztató szónoklataik- 56*