Page - 484 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II (2), Volume 9/2

484 Istváné, melyet ezerötszáz aranyforinton zálogosított el 1511-ben krakói és budai polgároknak. De a gazdag polgárok is úri módban éltek akkoriban. A régi kor épületei közül ma már csak a Mátyás által épített templom áll az Alsó-városon. E körűi volt a piacz. Előttünk áll úgy, a mint volt. Ott ülnek a szegedi kofák kopogós sarkú czipőikben, tarka hosszú rokolyáik- ban ; ponyva fedelű sátraik alatt, elejtett darvakkal és vadludakkal tele halmozott talyigák állanak gyümölcsös garabolyaik mellett. A halpiacz külön van, följebb a Tisza mellett roppant halgarmadákkal. Három ezer halász foglalkozik a hálóval s él meg belőle. Pedig a hal végtelen olcsó. Oláh Miklós esztergomi érsek följegyzése szerint „ezer darab rőfös hosszú- ságú harcsát vegyesen pontytyal egy magyar forinton lehetett venni". Sőt némelykor annyi volt a hal Szegeden, hogy sertéseket hizlaltak vele. A halat, mint kereskedelmi czikket, leginkább szárítva és besózva készítik ki. Ilyen alakban küldözgetik a nagy urakhoz ajándékba. Mert a szegedi magisztrátus, melyben hosszú századok alatt a Geges, Zayday, Szegény, Pálfi, Molnos, Harcsás, Zákány, Délczögh, Tsötörtök nevek szere- pelnek, örökös deputácziókban van kettesével, hármasával. Majd a királynak viszik az adót, a köteles dénárok mellett ajándékúl sózott halat és remekbe varrt karmazsin csizmákat királynak, királynénak, királyfiaknak és a király- kisasszonyoknak; majd a palatínus elé járúlnak, kinek két persa szőnyeg jár a kun puszták legeltetési jogáért. De a lakosság is váltig úton van. Iparosai : szűcsök, takácsok, szabók, kalaposok, vásznasok és szappanosok megrakott szekereken járják be árúikkal Pesten át egész Kassáig, Bártfáig az országot. A szerémi borokkal üzérkedő kereskedők még tovább terjedő piaczot teremtenek magoknak. Hajókon, tutajokon bejárják a Tiszát, Marost és későbben a Dunát is, bort és fát szállítván a vizeken. E mellett roppant állattenyésztést űznek a lakosok a dús legelőkön, melyeknek szaporítása képezi a város-atyák fő gondját. Jogczímeket keresnek, panaszokkal járnak, pöröket folytatnak egy-egy puszta vagy szállás megszerzéseért. Kiváltságokat szereznek, kereskedelmük, iparuk nőttön nő, vagyo- nosodnak s rokonságba lépnek az ország főuraival, a Hédervári, a szekcsői Herczeg, a Pákosi, a laki Thuz, s más nemzetségekkel, a nélkül azonban, hogy e miatt kiveszne köztük ama polgárias és demokratikus szellem, mely a városnak sajátos jellege volt mindenkor. A jómódú lakosság például együtt érez a Dózsa György pórhadával; Dózsa itt gyűjti kereszteseit. S hogy itt