Page - 639 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II (2), Volume 9/2

639 A vukodlak vampir, vagy sírjából kijáró gonosz lélek. Az ebben való hit a szlávoknál általánosan el van terjedve. A vampir a sírban nyílt szemekkel és merev nézéssel alszik; körme és haja nő; ereiben hideg vér foly. Sírját csak holdtöltekor hagyja el; ekkor elmegy az élőkhöz. Nincs emberi érzése, mert a rokonokat és jó barátokat bántja leginkább. A vampir az embernek hátereit megnyitja és a vérét kiszívja, vagy pedig a torkát szakítja ki. Az ember isteni büntetés következtében válik vampirrá; más vélemény szerint a fátum teszi azzá. A vampir csípését arról ismerhetni föl, hogy a testen vörös és kék foltot hagy. Ha valaki a vampir csípése következtében meghal, maga is vampirrá lesz. A vampir sírját arról lehet fölismerni, hogy borzasztó zajt üt benne, mindent összemar, önmagát is. Ha valamely halottra ráfogják, hogy vampir, mindjárt kiássák. Ha a hulla rothadásba ment át, a pap szentelt vízzel megöntözi ; ha pedig a tetem vörös, tőrt döfnek szívébe, hogy többé föl ne kelhessen, vagy pedig fejébe pisztoly- golyót lőnek, a hullát megégetik, hamvát vízbe szórják. A nép lelkében e babona oly erős gyökeret vert, hogy hosszú időbe fog kerülni, míg a népnevelés végkép kiirthatja; s ez a beteges képzelődés a szerb népkölté- szetben is hangot talál. Minden szerb ünnepnek vagy vígadalomnak elengedethetetlen kelléke a guszla és a kolo. A guszla és guszlárok. A guszla (guszle) egyszerű hangszer. Alakjára nézve leginkább a mandolinhoz hasonló ; kecskebőrrel van bevonva s hosszú fogantyúval ellátva, a melyre lószőr húr feszül. Leghíresebbek a juharfából készült guszlák. A guszlán nem könnyű játszani. A ki nem ért hozzá, valami nyöszörgő hangnál egyebet nem tud belőle kicsalni ; de, a ki tudja a módját, annak annyiféle hangot ád, a mennyit csak kiván : sír, buzdít, kesereg, újjong, majd megint panaszra fordúl a szellősuttogásig. Szép zene a szerbnek; meg is érti minden szerb. Soha sem szedte hangjegyre senki, tetszés szerint játszható. A szerb nép ifja és véne, nagyja és apraja körűiüli és körűlállja a guszlárt, a ki a dümmögő hangszert térdei közé fogva, csalja ki belőle nyirettyűvel a búskomor hangokat, s hozzá illő mélabús hangon énekli a hősregéket. A guszlárok rendesen ősz öreg emberek. Olyanok, mint a próféták: maguk is hiszik, hogy mind szent igaz, a mit énekelnek. A gyakran vak- dalnokok régi népdalokat énekelnek régi dicsőségről a guszla mellett, hol hegyi patakok partján, százados tölgyek lombjai alatt, hol sziklabarlangok