Page - 58 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Tengermellék), Volume 10

58 FrtigifervQÌ kezdődik a VI. században a trieszti püspököknek immár meg- bízható hagyományra támaszkodó névsora. Az idók nyomorúsága és az uralkodók politikája, mely másutt is egyre több-több hatalmat és tekintélyt szerzett és utoljára a világi uralmat is kezére játszotta az egyházfejcdelmek- nek, itt is hasonló fejlemények okozója lett. Trieszt területe Nagy Károly birodalmának szétosztása után, Italiához kerülvén, Lothár, ez ország királya, 948-ban a város akkori püspökének, Jánoswdk, adományozta Triesztet és 22.7 kilométernyi kerületű vidékét, az egykori gyarmatterület e csekélyre olvadt maradványát. A püspök, ki ez időtől fogva az egyházi joghatóság mellett a világit is egyesítette kezében, hatalmasan uralkodott a városban. Háromszáz eszten- dőnél tovább tartott, míg a község, parancsolóinak pénzbeli szükségét időről-időre fölhasználván, lassankint odáig jutott, hogy a szoros köteléket végre föloldja. Midőn 1295-ben Brissa di Toppo püspök a patriarcha bele- egyezésével 200 márka dénárért a kormányzói (Gastald) méltóságról és a regále-jövedelemről is lemondott, ezzel a község minden lényegesebb dologban megnyerte végre önállóságát. Jellemző, hogy már az erre következő legközelebbi időből (1313—1319) való Triesztnek legrégibb fenmaradt városszervezete. Ez a „Statutum", valamint későbbi átdolgozásai is, azt mutatják, hogy ez a város is a szom- szédos tengerparti községekéhez hasonlóan szervezte kormányzatát; itt is egy idegenből való podestà áll a város hatóságainak élén, s mellette egy nagy és egy kis tanács, meg a különböző hivatalnokok intézik az ügyeket, a kiknek nagyobb része a város nemes családaiból való. Idő haladtával a város kormányzata egyáltalában mindig arisztokratikusabbá lett. Sőt a nemesek közül is különvált már 1246-ban tizenhárom család s olyan szövetkezetté alakúit, melyből minden más család ivadéka ki volt zárva. A püspökök ismételten megkisérlették elvesztett hatalmuk vissza- szerzését. Ámde, ha a polgárok szerencsésen meg tudták is hiúsítani e kísérleteket, azért még korántsem voltak egészen függetlenek. Nem szólva ama változó viszonyról, a melyben az aquilejai patriarchákkal állottak, kik a XIII. század eleje óta Isztriának birodalmi órgrófjai voltak, ennél is sokkal nyomasztóbb kötelezettséggel adóztak az öböl túlsó partján levő hatalmas tengeri városnak — Velenczének. A rómaiak aquilejai hadi kikötőjének meg- szűnte óta a lagúnák városa vállalkozott, lassankint mind jobban erősbödve, az Adriai tengernek kalózoktól való tisztán tartására, ezért azonban viszont