Page - 72 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Tengermellék), Volume 10

72 S most szálljunk le e szellős magaslatról s járjuk be a népes Rena vecchia-X., melyben még hamisítatlan trieszti népélet pezseg, s aztán menjünk a via Riborgo-n, a városnak hajdan legelőbbkelő útczáján át ki a Corso-ra. Midőn Mária Terézia a régi falakat lebontatta, hogy a várost az egykori kamarakerülettel egyesítse, ezzel egy új út keletkezett, melyet eleinte „nagy útczátt-nak, vagy az elején lévő térre vezető kaputól Contrada della porta di Vienna~nak is neveztek. Azóta, hogy 1783-ban, Brigido gróf kormányzó idejében az utolsó farsangi napok kocsikázásait itt tartották, divatba jött ez útnak Corso neve. Ez az út nemcsak mint az ó és új városnak Trieszt fejlődésében nevezetes határvonala, hanem mint a város fő közleke- dési ere s különösen a nap bizonyos óráiban egyik legélénkebb része is, kiváló figyelmet érdemel. Fényes kirakatok csábítják a boltokba a vásárlókat, s az üzleti ügyekben járó-kelő emberek nagy tömegét, meg a börzét látogató, vagy az egyik városrészből a másikba siető sokaság számát, különösen az esti órákban, a nyalka útczarovók szaporítják. Ezek némelyike egész kényelmesen neki támaszkodik azon majdnem méternyi magas czövekeknek, melyek Triesztnek legtöbb útczájában a gyalogútat szegik s önként kínálkoznak az ácsorgóknak, hogy álldogálás közben rajtuk pihenjék ki magukat. Annál kitartóbbak is azután az igazi Corso-taposók, kik az előttük hullámzó néptömegből gyönyör- ködő szemekkel halászszák ki a kocsikon érkező s vásárlás végett a boltok előtt ki-kiszálló előkelő hölgyeket, nem kevésbbé gyönyörködvén a napi munkájuk végeztével a Corsón haza felé tartó csinos munkásnőkben. Van is a kis varróleányok (sartorella) között elég csínos, s meglátszik a viseletükön, hogy ezt ők maguk is tudják. Hogy a legtöbbje kalap nélkül jár, gondosan fésűit haját a hűvösebb évszakokban is legfölebb csak egy fátyollal fedve : az korántsem csökkenti e vidám, könnyűvérű teremtések kecsességét, melyen meglátszik a déli származás hevesb élénksége. A sartorella napközben fáradatlanúl öltöget, de a mellett folyton a munkaszünetre és a vasárnapra gondol, mikor majd kimenőre öltözködve barátjával vagy barátnőjével a szabadba rándúl ki, vagy a színházba megy. Azután egész héten át a vasárnapi előadáson hallott dalokat dúdolgatja, közben-közben az útczáról fölkapott nótával is könnyítve munkája terhén. A sartorella a munkásnők között úgy szólván a „kisasszony" rangját foglalja el, s törekszik is lehetőleg ahhoz az osztályhoz közeledni, melynek külső- ségeiből egyet-mást elsajátított, — és nem egy csínos varróleány valóban