Page - 123 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Tengermellék), Volume 10
Image of the Page - 123 -
Text of the Page - 123 -
123
lapos kupola födte, nem pedig az a meredek sátortető, melyet egy későbbi
helyreállításakor kapott.
A két patriarchai város egykori kincseiből a hely színén körülbelül
semmi sem maradt. Pedig különösen Grado egykor valóságos keleti fényt
űzött s ereklyetartóinak, arany, ezüst oltárainak, lámpáinak, fogadalmi
koszorúinak, szentségtartóinak, füstölő edényeinek, szöveteinek sokaságával
és értékességével a konstantinápolyi Hagia Sofiával vetekedett. A mit belőlök
az idő meg nem emésztett, azt nagyobb részt Velencze vitte el. így egykor
Gradóban állott a híres alexandriai püspöki szék, melyet Heraclius császár
küldött ajándékúl Primigenius patriarchának (630 körűi), míg Velencze
1520-ban a dogék templomába nem vitette, melynek antitesorojában van
most is. Egy darab cipollino márványból faragva, lapos domborműben,
magas hátsó támaszának köralakú díszítésében elől és hátúi két-két evan-
gelista látható jobbra és balra a kereszt jelétől, míg szárnyas jelképeik a hát
és kartámaszték külső lapjain, a mystikus bárány, s az élet fája, melynek
gyökeréből a négy paradicsomi folyó fakad, azok belső oldalán vannak
feltűntetve. Ma a gradói templomban a főoltár pala d'oro-ján, mely 1372-ben
készült, egy ereklyetartón és egy evangéliumon kivűl, mely szintén azon
századból, vagy csak valamivel előbbi időből való, egykori dúsgazdagsága
szerény bizonyítékáúl még csak három más ereklyetartó van. Mindhármat
1871-ben együtt egy márványládába rakva találták a főoltár alatt, s kétség-
kívül vértanúk ereklyéit tartalmazták, melyeket a kereszténység régibb
korában az oltár alatt szoktak volt elrejteni. De épen nem ugyanegy időből
származnak. Az egyik ereklyetartó derékszög-alakú kis arany ládika; födelén
zománczból berakott kereszt van, egészen hasonló egy másikhoz, melyet
Polában találtak ; a görög keletről származik, honnan bizonyára tartalmával
együtt került Gradóba. Ez egy másik, nagyobb kerek ezüst szelenczében
volt elhelyezve, melynek födelét trébelt munkában a trónon ülő istenanya
képe díszíti, ölében a kisdedet s jobbjában a kereszt jelével végződő kormány-
pálczát tartva. A harmadik, tojásdad ereklyetartó szintén ezüstből van;
födelén két bárány közt a kereszt jele látszik egy dombon, melyből a négy
folyó ered s födelén az Üdvözítő, az apostolfejedelmek és öt, írva meg-
nevezett szent vannak ábrázolva. Mindkét mű, úgy látszik, nyugaton,
valószínűleg magában Gradóban az V. vagy a VI. században készült.
Aquileja kincseit a patriarchatus megszűntetésekor (175 1) az udinei és
görczi székesegyházak közt osztották meg. így legalább valami megmaradt
16*
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Tengermellék), Volume 10
- Title
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Subtitle
- Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Tengermellék)
- Volume
- 10
- Editor
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Publisher
- Magyar Királyi Államnyomda
- Location
- Budapest
- Date
- 1892
- Language
- Hungarian
- License
- PD
- Size
- 15.02 x 22.23 cm
- Pages
- 404
- Categories
- Kronprinzenwerk ungarisch