Page - 146 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Tengermellék), Volume 10

nában, a Quietótól délre eső területé San Lorenzo di Lemeben lakott. 1394-ben a két kapitányság helyett egy alakíttatott, mely előbb Raspóban, utóbb Pinguentében székelt. Míg a tengerparti helyek a tengeri hajók legénységét szolgáltatták, a tartomány belsejében a „cernide", a honvédség egy neme szerveztetett, mely 2.500 — 3.000 emberből állt s a rendes csapatok műveleteit támogatta. A velenczei tanács az isztriai tengeri városok kereskedelmét egészen Velencze városa haszna szerint szabályozta s oda terelte a legfontosabb terményeket, az olajat, bort, fát és halat, melyet csupán Velenczébe volt szabad szállítani. Midőn az isztriaiak később szabadulni igyekeztek a korlátolások alól, a tiltó rendszabályokat még szigorúbbakká tették úgy, hogy a nép üzleti élete, a szabad és hasznot hajtó termelés megbéníttatott. Az isztriai grófságban viszont egy helység sem maga kormányozta magát, s a szigorú hűbérrendszer az egész új koron át fenmaradt. A köz- igazgatást a fejedelem egy tartományi bíró által vitte; egy „gastaldo" szedte a dézsmát és a többi, külön urbáriumokban megszabott illetékeket. A quarnerói szigetek: Veglia és Ossero (Cherso-Lussino) 1018 óta Velenczének adóztak, s miután rövid ideig Kálmán magyar király birto- kában voltak, 1126-ban teljes függési viszonyba jutottak a köztársasághoz, mely néhány évvel később Veglia szigetét gróf Frangipani Doimónak adta hűbérűl. De a Frangipaniak azon hűbérek által, melyeket a modrusi területeken birtak, Magyarország hűbéresei is voltak s jobbnak tartották a hatalmas királysághoz való csatlakozást. Midőn IV. Béla király a mongolok elől Dalmácziába menekült, a vegliai grófoknál fegyverrel és pénzzel Való bő támogatást talált. Béla, mikor országát visszaszerezte, nem feledkezett meg hű hűbéreseiről; Frangipaninak adta Vinodolt, később meg Segnát és más hűbéreket. Velencze attól félve, hogy a magyarok és a Frangipaniak közt az ő rovására titkos megállapodások létesültek, ezektől 1243-ban elvette Vegliát s száműzte őket országaiból. De 1260-ban visszaadta nekik a szigetet, csakhogy súlyosabb föltételek mellett, mint előbb birták. A körülmények a Frangipaniak javára változtak, midőn Velencze 1358-ban Dalmácziát s a quarnerói szigeteket Lajos magyar királynak engedte át. A magyar felsőbbség alatt a grófok csaknem korlátlanúl uralkodtak a szigeten, s mikor nápolyi László, kit a magyar pártosok