Page - 220 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Tengermellék), Volume 10

220 s közbcn-közben valamennyien összefogódzva kört alkotnak. A kolón kivűl némely helyütt a tipegőt és a keringőt is járják. A táncz rendesen csak naplementéig tart, mert a lányoknak estére odahaza kell lenniök ; de néha az éjszakába is belenyúlik a mulatság, melynek ilyenkor valami födött helyiség a színtere. Az isteni tisztelet után ételeket és italokat árúinak. Egész ürüket sütnek a szabadban, kenyeret, gyümölcsöt, édességeket és bort kínálgatnak; a vendégek kerek csoportokba ülnek a földre, kés és villa nélkül eszik az ürüsültet; a bort kézről kézre adott kancsóból iszszák. Ha új jövevény érkezik, isznak az egészségére s megkínálják a kancsóval, melyet az ivás után köszönettel visszatesz a kör közepére. Az egyes csoportok is ráköszön- tenek egymásra kancsóik kicserélésével. Az ifjúság azonban alig várja az ebéd végét, mert a zene a tánezhelyre csalogatja. A mulatság hova-tovább élénkül, víg dalok és bugaridk harsannak föl minden felől. A tengermelléki szlávok némely népéleti jelensége az egyházi ünnepkör egyes szakaszaihoz és a szentségek fölvételéhez fűződik. Adventben igen szeretnek eljárni a hajnali rorate-misékre (zornice). Mint más keresztény népeknél, ő náluk is a karácsony (bozic) a legnagyobb ünnep. Az erre való előkészület több napon át tart. Varrnak, mosnak, házat és udvart tisztogatnak, jobb és bőségesebb eledelekről gondoskodnak. Legszorgosabban dolgoznak karácsony szombatján. Napfölkelte előtt babér-vagy olajfa-ágakkal, avagy egyéb zöld galylyal díszítik föl a házat és udvart, a mi hitük szerint a villámcsapás ellen hasznos. Ez a szokás, valamint a karácsonyestnek (a bdjeti = „virasztani" szótól) neve badnjak, még alighanem a pogány- korból való. A nap ugyanis, melyet a régi szlávok istenként tiszteltek, e napon mintegy álmából ébred föl s a nappal újra hosszabbodni kezd. Már pedig Perun, a nap atyja, egyúttal a mennydörgés istene is volt. Ennek az istennek, kit a népdalok ma már Szent Illéssel cserélnek föl, a tölgy volt a szent fája, s karácsony estején még ma is egy nagy tölgyfa tuskót fboziénjak, vagy badnjak) tesznek a tűzre s annak tüzénél főzik meg a vacsorát. A tuskó aztán egész éjjel, meg a következő napon át is ég, vagy silákol, sőt sok helyütt gonddal ügyelnek, hogy nyolez álló napig el ne hamvadjon. A badnjaknak a család minden tagja ad valamit mind- abból, a mi karácsonyeste az asztalra kerül, miközben e szókat intézik egymáshoz: daj mu, dajl (Adj neki, adj!) Vacsora előtt és után s a templomba menet és onnan jövet pisztolyokat durrogtatnak. A tűzhelyen,