Page - 229 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Tengermellék), Volume 10

229 gombos szíjon lógó kulcscsomót adnak át háziasszonyi tiszte jeléül. A ven- dégek szemeláttára vízért kell mennie, vidám arczczal ismételten ki kell söpörnie a szobát, melyet a vendégek, hogy türelmét próbára tegyék, újra meg újra beszemetelnek. Mindjárt a legelső nap férjével együtt másoknak kell szolgálnia, s a vendégekkel együtt meg kell látogatniok új rokonaikat, még ha több órajárásnyira laknak is. A háziasszony mindenütt csókkal fogadja őket s egy kalácsot ad az új menyecskének ezen hagyományos szavak kíséretében: „Ha kicsi is az ajándék, annál nagyobb a szeretet". Ezzel barátságot kötnek s kölcsönös támogatást Ígérnek egymásnak. A lakodalmi ünnepségek végén az új menyecske ízletes kalácsokat oszt ki vendégei közt, melyekért többnyire egy-egy ezüst pénzt kap tőlük. Másutt két almát köröztetnek s ezek egyikébe a vendégek egy ezüst pénzt dugnak, másikát pedig magukkal viszik, vagy egy narancscsal cserélik ki. Itt-ott a jegyeseknek már a lakodalom előtt húst, kenyeret, búzát vagy egyéb ételneműeket küldenek ajándékba. Hasonló ajándékokat kap az újmisés is első áldozata bemutatásakor, vagyis mint ^z itteni szokás-mondás tartja: mikor az egyházzal házasságra lép. Az újmise mindig valami rendkívül örvendetes ünnep, kivált azért, mivel nagyon ritka dolog főleg a tartomány nyugati részén. Száz meg száz vendég gyülekezik egybe, s valamennyitől megajándékozva megy a kezében bokrétát tartó újmisés hosszú kíséretével a templomba. Messze vidékről összecsődül a nép, abban a hitben, hogy imádkozása ilyen napokon fogana- tosabb, meg hogy szép prédikácziót hallhat. Az újmisét rendesen vasárnap tartják, de az ünneplés már előtte való napon kezdődik és sokszor egy egész hétig is eltart. Van felköszöntés, dal és táncz, melyet az újmisésnek kell megkezdenie az anyjával, vagy valamely nőrokonával. Noha e szlávok sok esetben derűit lelkületűek, mindamellett föltűnő nyugalmat tanúsítanak, ha utolsó órájuk közeleg. Vagyonukra vonatkozó végső rendelkezéseiket tanúk előtt teszik meg s legtöbbnyire élőszóval. Orvosi segítséghez ritkán folyamodnak. Háziszerekkel gyógyítgatják magu- kat, vagy valami magukforma javasembertől, avagy asszonytól kérnek tanácsot. Töredelmesen végzik a gyónást és veszik föl az áldozás szentségét s az utolsó kenetet. A rokonság és szomszédság oda járúl a beteg ágyához, hogy még egyszer megcsókolják, érette imádkozzanak s szentelt vízzel meghintsék. Mihelyt a haldokló kiadta lelkét, imádkoznak érte, szentelt vizet hintenek rá s tudatják halálát a plébánossal, meg az egész rokonsággal,