Page - 230 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Tengermellék), Volume 10

230 mely nagy számmal vesz részt a temetésen. A rokonság, még ha egyébként rendesen nem visel is posztó ruhát, a temetésen még a legforróbb nyári napon is ilyenben jelenik meg. A nehéz gyászruhát a közeli rokonok egy egész éven át, a távoliak és a megholttal egy falubeliek pedig néhány hétig viselik. A nőrokonság a posztó köpenyeg fölé még egy sarkig érő fekete, vagy legalább sötét fátyolt borít gyásza jeléül. A polai kerületben fekvő Jursiciben az asszonyok gyászuk jeléül egy nagy kendőt viselnek; a hol azonban már városiasan öltözködnek, ott fekete ruhában gyászolnak s fekete kendőt kötnek a fejükre. A haldokló körűi lévő asszonyok már a vívódásnál is sírnak ugyan, egyelőre azonban csak csendesen; hangos jajveszékelésben csak akkor törnek ki, mikor már kiszenvedett. Azután megmossák s újra meg újra kitörő síránkozással csókolgatják. A siratás mindaddig tart, míg a halott a ravatalon fekszik s csak éjjelenkint szünetel. Hangos siránkozás tör ki a halottnak koporsóba fektetésénél s a koporsó beszögezésénél is, valamint útközben mindenütt, a hol a gyászkíséret megállapodik, nem- különben a templomban is, kivéve a mise alatt. A sír közelébe csak a férfiak járúlnak s egy-egy marék földet dobnak a koporsóra e szavakkal: „Uram, irgalmazz néki!" Az asszonyok ezalatt haza térnek s otthon több- nyire gyászénekekkel siratják a halottat, dicsőítvén érdemeit s kérvén őt, hogy üdvözölje az élők nevében a többi elköltözetteket is. A szokásos halotti tornál a jelenlévők egyike hosszabb beszédben méltatja az elköltözött érdemeit; ugyanekkor a szegények imádságába ajánlják a megboldogúltnak lelkét, a miért halálesetek alkalmával bőkezűen megajándékozzák a szűköl- ködőket. A halott körűi némely helyütt égetni szokott viaszgyertyákat kiválóan szentelteknek tartják, s a ravatalon fekvő mellett égő olajmécsest néhány napig még a temetés után is égve hagyják. A mécsesben maradt olajat néhol szentelt vízzel és kenyérrel keverve a tűzbe öntik, a mi az őskori halotti áldozatok emléke lehet. Mélyen gyökerezik a nép lelkében az a babona, hogy a halottak följárnak sírjukból, hogy valakihez tanácsot, fenyegetést, vagy valami kérést intézzenek. Igen el van terjedve az a hit, hogy a 13-as szám szerencsétlen, hogy pénteken, vagy egyik-másik holdváltozáskor nem szabad semmihez sem kezdeni; hogy az üstökösök, nap- és holdfogyatkozások valami nagy csapás előjelei ; hogy az embernek születésekor kigyúl az égen jó, vagy balsorsát intéző csillaga; hogy a rosz szem ártalmas, s hogy, a mit az emberről sorsa elvégzett, az elől nincs menekvés; hogy harangozással, vagy egy háromlábú