Page - 236 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Tengermellék), Volume 10

236 sokra, annyi tény, hogy e nép irodalmi dolgokban, nevezetesen a glagolit egyházi irodalomban igen korán kiváló és elismerést érdemlő munkásságot tanúsított. Egy régi monda azt regéli, hogy maga az Isten írta Szent Cyrillnek az írásjegyeket e nyelv számára, mely a hangok bőségével mind a görög, mind a román, mind a germán nyelveket fölülmúlja. Ha a glagolit Írásmód nem épen Szent Jeromosnak tulajdonítandó is, mint feltalálónak, de azért mégis nagyon régi, a mennyiben Cyrill és Method szláv apostolok már csakugyan a glagolit betűket használták. A glagolit írás a quarnerói szigeteken és az isztriai félszigeten lakó szlávoknál a középkorban majdnem kizárólag, egyes helyeken pedig szinte g. XVIII. század végéig használatban volt. Némelyek szerint a második régibb írást, az úgy nevezett Cyrill-félét, nem Szent Cyrill, hanem Szent Methodnak egyik tanítványa, Szent Kelemen találta föl, a ki Simon bolgár czár (893-tól 927-ig) idejében bolgár püspök volt. Mások akként magya- rázzák a dolgot, hogy a cyrill és a glagolit írás egy és ugyanaz, s az egyik úgy viszonylik a másikhoz, mint a nagy betűk a dűlt kicsinyekhez. A cyrill betűket használják még ma is az összes orthodox szlávok, míg a glagolit betűk használata a katholikus délszlávok egyházi életére szorítkozik. Ugyanis VIII. János pápa 880. évben megengedte a szlávoknak, hogy a szláv liturgiát használhassák. A glagolit jegyű irodalom könnyebb áttekinthetése végett az illető íratok azon czélok szerint, a melyekre használtattak, a) egyházi, még pedig katholikus és protestáns művekre, b) világi művekre oszthatók föl. A legrégibb glagolit egyházi nyelvemlék, melylyel Veglia (Krk) szigete dicsekedhetik, az úgynevezett Glagolita Clozianns. Ez a X. század második, vagy a XI. század első feléből származó kódex valaha, mikor még ép volt, Veglia szigete urainak, a Frangipaniknak kincsei közt, vagy, miként egyik tudós állítja, Veglia mellett a Cassone (Kosljun) kolostor könyvtárában volt. Mikor a sziget utolsó ura, Frangipani János, Velenczében elhúnyt, és az említett kódexet aranynyal, ezüsttel ékített kötésétől megfosztották, egy részét a vegliai egyházmegye egyik papja, az 1501. évben trieszti püspökké választott Lucas de Raynaldis szerezte meg. A codex két füzetét Breisach Marquart lovagnak, Zsigmond főherczeg velenczei követének és a Tirolban Kufstein közelében fekvő Maria-Stein uradalom tulajdonosának ajándékozta. Breisach halála után (1509) az uradalom előbb Schnurff grófra, majd a trienti Cloz Páris grófra szállott, kiről aztán a codex a nevét kapta.