Page - 382 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben, - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Dalmáczia), Volume 11

382 tesz a szemlélőre a Velebit, ha éjszakról érkező felhők szállnak meg rajta. Ilyenkor hosszan elnyúló tengeri szirtlánczolathoz hasonlít, melynek pár- kányát fehér tajtékhullám özönli el. Az ilyen jelenség a bóra előjele, mely e perczben már javában dühöng fönn a gerinczeken és a hóborította szikla- rések közt, nem sokára pedig alá zúdul onnan, hogy a tengerből tajtékzó vízoszlopokat túrjon föl s csörömpölve söpörje tova a követ a téres puszta- ságokon. Nyilván a felhők játéka indította a szlávok képzeletét, hogy ezekre a bérczekre tegyék a „fehér vilátt-k lakását, kik aztán onnan részvéttel vagy kedvetlenül szemléljék az emberek cselekedeteit. Sokszor le-lekiáltottak e vilák onnan felülről kedveltjeikhez, a tengerpartok régi királyaihoz, hogy őket a csatában bátorítsák, vagy az ellenségek cselvetései ellen óvják, épen úgy, mint azok az istennők, kik az Olympus tetőiről bele-belevegyültek a Trója falai alatt küzdött hősök harczaiba. A Velebitnek legmagasabb bércze a Vakanski vrh (1758 méter), másodsorban pedig az ettől délkeletre emelkedő Sveto Brdo vagy szent hegy 0753 méter). Emennek a tetején egy szent hely van, melyet örömest látogatnak a búcsújárók, kivált oly időben, mikor a tartományt szárazság fenyegeti. A szent hegy egy sokféle alakú csúcsrengetegnek egyik kúpja; a felső lejtői krétafehérek s csak foltonként zöldéi rajta egy-egy darabka maradványa annak az erdőségnek, mely egykor e hegyoldalakat nagy kiter- jedésben borította. A hol valaha cserfák tenyésztek, melyek később mint hatalmas hadihajók falgerendái és árboczai úsztak a tengeren : ma gyíkok és síklókígyók sütkéreznek a kopasz szirtoldalakon. Mind a két hegy közel fekszik ugyan a határhoz, de mégis horvát területen esik. Ellenkező képe van az éjszaki lejtőnek, csaknem olyan, mint a milyen általában az Éjszak és Dél közti különbség. Míg ugyanis a dalmát oldalon csaknem pusztán az erdei méhfüvek, ebtejfélék s a földközi tengeri növényzetnek fás, illó olajokban gazdag csalitjai teszik a köves talaj egyedüli tenyészetét : a horvát oldalon Mali Halanon alúl terepélyes koronájú bükkerdőség zöldéi, melynek árnya alatt a szagos müge üdvözli az ide vetődő útazót. A két tartomány közti határkő az országút tetőpontján, a tenger fölött 1.046 méter magasban, Zárától 74 kilométernyire áll. Köröskörűi rovátkos szikla borít itt mindent, mely a felső völgyfokokon egészen dolomitszerű. A tájkép olyan sajátszerű s éjszaki Dalmáczia hegyes vidékére nézve annyira jellemző, hogy érdemes e lejtőzetet, mely fölött az út Obrovazzóba (Obrovac) vezet, tüzetesebb szemle alá vennünk.