Page - 469 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben, - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Dalmáczia), Volume 11

469 ugyané város ugyanilyen közbenjárás következtében és kedvező békeföltételek mellett most már nem mint alattvaló, hanem mint szövetségtárs ismét Velenczéhez csatlakozott. Ez arra bátorította Traùt és Sebenicót, hogy a köztársaság segítségét kérjék az erőszakos Mladin bán ellen, ki Horvátország bánjának, Zára grófjának, Dalmáczia herczegének és Bosnyákország bánjának nevezte magát s ki már előbb magára vonta Velencze haragját azzal, hogy Bajamontét, a száműzött dogét, barátságosan fogadta. Róbert Károly nem gátolhatta, hogy a két város Velencze uralma alá ne helyezkedjék (1312), minthogy nem tudta megfenyíteni a brebiri grófokat, kik okai voltak a dalmát városok elpártolásának. Kninbe érkezvén, börtönbe vetette ugyan Mladin grófot, mindezen zavarok főokozóját, de György és Pál grófok meg- tartották szabadságukat s az utóbbi sokáig védte magát Klissában. Velencze dalmácziai birtokaihoz csakhamar Nona s maga Spalato is járúlt (1328) úgy, hogy az egész dalmát tengermellék elveszett Magyarországra nézve. E mellett a pártviszály a horvát főurak közt egyre tartott ; közűlök a brebiri grófok mellett a corbaviai grófok, a Frangepánok, mint Veglia és Nilipié grófjai, és Knin grófja váltak ki leginkább. Mindnyájan majdnem egészen függetlenek voltak Magyarországtól. De Dalmácziára nézve különösen veszélyessé vált Kotromanovics István bosnyák bán, ki a tengerpartig nyomúlt, hol Zachulmiát egész Cattaróig elpusztította (1331). A Nemanják királyi családjából való Dusán I. István lépett föl ellene; e fejedelem egykor Ragusának ellensége volt, de utóbb a legszorosabb barátságba lépett a várossal s ekkép útját egyengette Velenczével való s Magyarország ellen irányúló szövetségének, valamint Traù, Sebenico, Scardona és Klissa városokkal való szövetségének. Károsan hatottak Dalmáczia állapotaira Róbert Károly magyar király lengyelországi vállalatai. Ellenben Nagy Lajos, mihelyt Magyarország trónjára lépett, mindenek előtt Dalmácziára vetette szemét, mert fontosnak tartotta a tengerpart visszaszerzését. A legtöbb horvát főúr valóban meg- hódolt neki s még Zára is hozzá csatlakozott. De a velenczeiek ostrom alá fogták s minthogy a magyar részről küldött segélysereg elpártolt, a város- nak 1346-ban (decz. 21-én) meg kellett magát adnia. Lajost azonban nem lehetett rá venni, hogy lemondjon Záráról; Velenczével csupán fegyver- szünetre lépett (1347), melynek letelte előtt Genuával szövetkezett (1352) Velencze ellen. De csak 1355-ben került a dolog háborúra, melyben Lajos a köztársaság hatalmát gyökerében igyekezett megtörni, mert az aquilejai