Page - 582 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben, - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Dalmáczia), Volume 11

582 már meg voltak keresztelve, csak a poroszló-keresztség előbb leírt szer- tartásának vetettek alá. A törvénykezést az elitélt költségén tartott közös lakoma zárta be. A nép harczias szelleme már a gyermek születésénél dívó szokásokban is nyilvánul. Természetes, hogy vitézi hagyományokban felnőtt népnél csak akkor igazi az öröm ez alkalommal, ha fiúval, tehát újabb hősi sarjadékkal ajándékozza meg az anya a családot. Ilyenkor az apa rögtön kisiet háza küszöbére s puskalövéssel adja tudtúl az örvendetes hírt az egész falunak. Míg, ha leány születik, bizony nem nagy az öröm az egész családban, s e különbséget igen találóan kifejezi a következő közmondás: „Ha fiúgyermek születik, azt kell mondani: Istennek hála; de, ha leány, csak így szólunk: hála Istennek! u — a mely kétféle kifejezés elsejében a hála kitörését, másikában pedig az ég akaratában való megnyugvást jelzi a szavak külön- böző rendje. A hajdani lakodalmi szokások is, melyek azonban a tengervidéken ma már kihalófélben vannak, szintén ugyané harczias szellem kifejezői voltak, úgy, hogy a lakodalomba vonúló menet háborúba indúló hősök csapatához hasonlított. Ez azonban nemcsak a nép vitézi lelkületének, hanem részben a sajátszerű viszonyok parancsolta szükségnek is volt tulajdonítható. Mert ez alkalmat gyakran leányrablásra vagy ellenséges megrohanásra használták föl, a kik effélére régóta lesekedtek. Ilyenkor elég gyakran vérontásra került a sor s nem egyszer megtörtént, hogy a lakodalmi vendégek nagy szégyenére erőszakkal kiragadták körükből a menyasszonyt. Ez annál többször megtörtént, mivel az eljegyzésnél a szülők egyáltalában nem szokták gyermekeiket hajlandóságuk felől megkérdezni. Rendesen az apa választott fiának feleséget; s gyakran a leány csak akkor látta először vőlegényét, mikor az oltár előtt egész életére hűséget és szerelmet kellett neki esküdnie. Ritka eseteket kivéve, manap az egész partvidéken egyszerűen ünneplik a lakodalmakat, csakúgy, mint a városokban; nemzeti viseletét is csak a belső falvakban nem cserélte föl még ma sem a menyasszony a városi nők rendes ruházatával. Dobrotában, a hol a partvidéken még legtovább tartotta magát a nemzeti viselet, vagy harmincz évvel ez előtt ment az utolsó menyasszony nemzeti öltözetben az oltár elé. E ruházatot Ízléses szabása, élénk színei és gazdag arany díszítése miatt, a teodói parasztnőké- vel együtt, bátran sorozhatjuk a monarchia legérdekesebb népviseletei közé.