Page - 624 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben, - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Dalmáczia), Volume 11

624 némely mellékes részletével hasonlít Tasso „Amintáa-jához, egyebekben pedig teljesen eredeti és Ragusa szabadságának dicsőítése a czélja. „A spanyol, olasz és angol nemzeten kivűitt, írja Markovic tanár, „bizonyára egy népnek sincs drámai terméke a XVII. század elejéről, melynek nyelve és szerkezete olyan tökéletes, olyan élénk és üde, olyan értelmes és elragadó volna csaknem 200 év múlva is, mint Gundulié „Dubravkau-jáé." Gundulic buzgó katholikus volt; vallásos érzelmét legszebben juttatta kifejezésre „Az elvesztett fiú könyei" czímű elegiai költeményében, mely nemcsak mint épületes mű, hanem mint erős képzelet terméke is nagy becsű. Mindamellett igazi mesterműve, melyen dicsősége főleg alapúit, „Ozmán" czímű regényes éposza, mely egyúttal valódi nemzeti éposz is, mert tárgya a szerb-horvát népmuzsától már akkor megénekelt küzdelem a kereszt és a félhold közt. Az ő idejében egyedül a lengyelek voltak azok, kik a törökök nagyobb erejének győztesen ellenálltak, s azért a költő egy alkalmat sem szalaszt el, hogy a lengyel nép hősi tetteit a mohammedán barbárság ellenében ne dicsőítse, mely alkalommal elárúlja, hogy a szláv országok történetét és földrajzát jól ismeri. A költemény az akkori olasz éposz stílusában van írva, különösen Tassót utánozva. Ámde sajátságos jelleme miatt, melylyel Gundulié költői lángesze fölruházta, költői értékére nézve a művelt nemzetek egyetlen e nemű termékétől sem marad el. Másik tehetséges költő Junius Palmotié (Palmoto), Gundulic rokona. Kezdetben latinúl írt, azonban csakhamar a hazai költészet ösvényére tért, és, miként Gundulié, ő is megtanúlta a bosnyák-herczegovinai tájnyelvet. Palmotic a lantos költeményeken és a „Christiada44 czímű vallásos époszán kivűl sok drámát írt, mely műfajban általában nagy tehetségnek bizonyúlt; bámúlatot keltett verselő ügyességével is. Olykor csak ki kellett gondolnia a dráma anyagát és azonnal hevenyében le tudta diktálni barátainak az egész darabot. Azonban munkáihoz az anyagot részint latin és olasz szerzők munkáiból vette, a mennyiben ugyanis egyes epizódokat Vergiliusból, Ovidius, Tasso és Ariostóból dramatizált, részint a görög mythologiából, részint pedig a nemzeti történelemből. Természetes, hogy e drámákban nem kell azt keresni, mit a színi költészettől ma követelünk; ezek az akkori kor szellemében voltak írva, melynek szintén megvolt a maga nézete és a költők iránt a saját követelése. De ezek közt is vannak olyanok, melyeket csekély változtatással ma is sikerrel elő lehetne adni, mint pl. a „Pavlimir", mely a maga idejében nagyon tetszett a ragusai közönségnek.