Page - 692 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben, - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Dalmáczia), Volume 11

692 árával, csaknem egészen elemészté a hasznot. Nem ritka eset volt, hogy egy hektoliter közönséges bornak egy forint volt az ára. Mikor azonban a phylloxera Francziaországban s Európa más országaiban föllépett, az általa sújtott országok, hogy fogyasztás- és kereskedelembeli szükségletöket fedezzék, olyan országokból kényszerűitek venni borukat, melyeket ez a csapás megkímélt. Ezek közé tartozott Dalmáczia is, s lassanként annyira elhalmoztatott megrendelésekkel, hogy addigi termésével eleget sem tehetett azoknak. A bor ára gyorsan felszökkent, a bortermesztők jólléte emelkedett, a szőlőtermesztés pedig mindenfelé elterjedt. S ezentúl lassanként a bor- készítés körűi is észszerűbb módokat kezdtek alkalmazni s gondoskodtak oly helyiségekről és pinczefölszerelésekről, melyek czélszerűségre nézve fölülmúlták az eddigieket. E gyors föllendülésnél csak egy sajnálható, az, hogy a szőlőtermesztők, hogy a megnövekedett keresletnek, kivált a sötét színű fajták utáni keresletnek eleget tehessenek, az új ültetéseknél nem a legjobb és legfinomabb, hanem a legerősebb növésű s a betegségeknek leginkább ellenálló fajtákra szorítkoztak. így aztán a finom fajtákat elhanya- golták úgy, hogy ma Brazza szigetének vugavai és zarlienaki bora, a sebenicői maraschino, a ragusai malvazia és a cattarói marzamini a ritkaságok közé tartoznak. A kereskedés színes bort kiván, mindenki ezt termeszt tehát. De, ha a kereskedés egyszer ezektől a fajtáktól elfordúl, a termesztők meg fogják bánni, hogy oly annyira elhanyagolták ama finom fajokat, melyeknek hajdan Görögországból, Cyprusból, Madeirából és Kisázsiából hozott tőkéje olyan kitűnő és keresett bort szolgáltatott. Dalmácziában, nevezetesen annak tengermellékén csak ritkán találni téresebb síkságokat. A hol lapályok vannak, azokat, mint szőlőtermesztésre alkalmatlanokat, egyéb, követelőbb termények alá használják. A szőlő- termesztés tehát inkább csak a keskeny partszegélyekre és a halmos vidé- kekre szorítkozik, melyek fekvésöknél fogva erre alkalmasak. Az a türelem és kitartás, melylyel a dalmaták terméketlen földjüket szőlőtermővé változtatták, valóban csodálatra méltó. A ki egyszer látta Lissa, Lesina, Brazza szigeteken s Ragusa környékén az úgy nevezett terraszos mivelést, soha sem felejti el. Hihetetlen munkát végeztek ott az emberek, hogy a köves talajból némi termő földet varázsoljanak elő. A tőkéket, a hol lehetséges, sorokba ültetik és alacsonyra metszik. Gyakran használnak melléjök karót. A szőlő metszését februárban végzik és szeptem- berben van a szüret, noha némely fajokra való tekintetből sok helyen tanácsos