Page - 11 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország III (1), Volume 12/1

11 egész országrésznek volt a kikötője. Itt rakta le az a keletről hozott gabonát, sót és más terményeket, s itt rakodott meg a góczponton talált iparczikkekkel a nélkül, hogy a budai partra kellett volna átszállania. A természet más tekintetben is inkább kereskedő és iparos városnak, mint baromtenyésztő és földmíves népű helységnek szánta különösen Pestet, mely ebben is ellentéte Budának. Buda hegyi környéke — s nem maga a város — hasonlít a Bécs körüli vidék némely pontjához szőlő-boritotta hegyoldalaival s erdős hegyhátaival. Pest földje vetekedik soványságban Berlinével. A hol nem fehér futóhomok, ott fekete mocsár terűit el a régi időkben. Még az ötvenes években, a ki a Saharáról fogalmat akart szerezni, mindjárt a város akkori végén, a hol ma a központi vasútállomás közelében az új erzsébetvárosi templom emelkedik, széltében-hoszszában 500 lépésnyire gázolhatta a szitált liszt finomságú futóhomokot. A város és határa dombjait többnyire a szél segítette magasra emelkedni. Kárpótlásúl azonban a talajvíz annyira bő, hogy, ha valahol kútat ásnak, három-négy méternyire agyagréteget s azon vizet találnak. Ez okozza, hogy az intensiv gazdaságnak öntözést kivánó neme, a kertészkedés, mind jobban terjed itt. Minden háznak volt kútja régen is, s ezek közt nem egy volt híres kitűnő ivóvizéről. A talajvíz olyan bő máig is, hogy magasabb Dunavízállásnál az alantabb fekvő városrészek pinczéibe beszivárog. Pest mezejének patakjai is voltak. Lassúságában és gonosz szeszélyektől mentes egy formaságában a Spreehez hasonlító Rákos patakunk, ha nem úsztat is hajókat le a tenger felé, legalább akkora, hogy malmokat hajt. Egy másik víz-ér a kőbányai dombnál eredt s útközben a városligeti tavat (Mátyás király alatt Agár-tó) alkotva, a Dunába folyt. Ez tette lehetségessé, hogy hajdan oly nevezetes táborozási hely legyen a Rákos mezeje, hová sok ezer ember és ló gyűlhetett össze. Még a természet mostoha adománya, a fölszín futóhomokja is használt Pest város kifejlődésének. Olcsókká tette a házhelyeket s nem engedte, hogy a városi nép odahagyja a boltot, műhelyt és szántásvetésre csábíttassa magát. A sors újjmutatva parancsolt rá, hogy kereskedő, sáfár, hajós, szekeres és iparos legyen. Kezére játszott abban is, hogy a természet rendkívüli mennyiségben halmozta föl szomszédságában az építőanyag mindenféle nemét. A Rákos mezejéből délen kiemelkedő kőbányai dombok jó agyagot adnak téglaégetésre; míg a domb belseje kitűnően faragható mészkő, 2*