Page - 152 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország III (1), Volume 12/1

152 megtisztelt közönség vehet részt. Vannak azután jótékony egyletek által rendezett calicot-bálok (a hol senki sem visel calicot-t) és álarczos bálok (a hol senki sem visel álarczot). Ezekben mindenki megjelenhet, a ki elegánsul van öltözve. Vannak aztán végre a nagy közönség számára ren- dezett álarczos bálok, a hol nincs föltételezve a viselet díszessége; ezekben aztán egész fesztelenül megy a mulatság. E bálok majdnem mind a nagy Vígadó termeiben tartatnak. A magas aristocratia pedig a saját palotáiban, vagy a nemzeti kaszinó termeiben szokott rendezni zártkörű tánczvigalmakat, melyek csak a társa- dalom legfelső tízezerének a legfelső száza részére vannak nyitva. Farsangon különben az egész ég tele varr hegedűvel, s a ki a poharat a fenekéig szereti kiüríteni, a hol a seprűje van : elvágtathat ugyanegy órában a Vígadó elite báljából a külvárosok táncz-szalonjaiba s tanulmányoz- hatja az ethnographiai különbséget ugyanazon népfajnak két különböző meridianus alatt kifejlett szokásai között. Nincs mulatság, bál, közlakoma czigányzene nélkül. Egy prim hegedűs, két kontrás, egy brúgós, egy klarinétos, meg egy czimbalmos — s teljes a banda. Trombita, fagót, fuvola, dob, pengető szerszámok hiányoznak belőle. S ezek a czigány bandák nemcsak a fővárosban, de a vidéki városok- ban is az értelmi képzettség azon magaslatán állnak, a melyen zenészek szoktak állani. Ismerik a hangjegyeket, de legtöbbnyire finom hallás után játszanak és hangjegyek nélkül úgy, hogy az ilyen czigánybanda egy hallásra eljátsza az új melódiát. Fejükben hordják az egész repertoirt; százait a nemzeti népdaloknak, a hallgató nótákat, a régi magyarokat; a mellett többféle királyhymnust, osztrákot, angolt, oroszt, németet, majd a Rákóczy- indúlót és a Marseillaiset ; a legrégibb és a legújabb keringőket, egész operarészeket, s azokat a primásnak egy intésére rögtön eljátszák a leg- correctebben. Bámúlatos az emlékezetük és a zeneérzékük. Ha az ivó- társaságba, a vendéglőbe egy jól ismert pártfogó belép véletlenül : rögtön rákezdik neki „az én nótámat" (t. i. a patronusét). Maga a prímásuk kitűnő hegedűvirtuóz, a ki bátran versenyezhetne sok híres koncertistával. A mellett jó czimbora. Csak úgy poharazik, mint a házi gazda; de soha le nem iszsza magát. Részeg czigányt ritkán látott a világ. Mikor kitalálta a hallgatója kedvencz nótáját, a fülébe húzza s maga is osztozik annak elragadtatásában. S van a művészetében valami elbűvölő varázs, mely az idegent is magával ragadja. A fővárosi czigány egyúttal tisztességes polgár, a ki adóját megfizeti