Page - 261 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország III (1), Volume 12/1

261 vallásra s rettenetes bűneit egymásután gyónja meg Oláh Miklós esztergomi érseknek. Ez a gyónás a mű legkitűnőbb része : a bűnök felsorolását gyermek- kori tolvajságain kezdi s ezekről halad tovább az erőszakosságokra, rablá- sokra, gyilkosságokra, a melyekből sehogy sem akar kifogyni s az érsek már türelmetlenkedik. De az elvetemült gonosztevő száz gira ezüstöt igér gyóntatójának, a ki erre késznek nyilatkozik őt minden bűneitől azonnal feloldozni. A mű, mint dráma, csekély becsű, de mint a legélesb vonásokkal színezett jellemrajz ritkítja párját egész irodalmunkban. Nemcsak kitűnően vannak személyei, főkép maga Balassi, rajzolva, hanem párbeszédei is elevenek, nyelve szabatos, erős és jellemzetes. Személyei az élet nyelvén beszélnek, a mi az író tehetségének legkitűnőbb bizonyítéka. Bármilyen gazdag is e század lyrája, nem gazdagabb epikájánál, a mely felölelte az ó-testamentum majd minden elbeszélését, az európai mondák és novellák, a Gesta Romanorum anyagát, Aesopus és a németek mese- gyűjteményét, a classicai világ „históriáit" s a hazai események egész csoportját, a melyeket nagy részt verses formában siettek közzé tenni. Az epikai elbeszélők részint egyenes utódai a régi középkori regösöknek, részint száraz krónikaírók, a kik tárgyaikon mit sem akarnak szépíteni. Közűlök itt csak azokat említhetjük, a kik hazai tárgyakat dolgoztak föl és a kik úgy nevezett „szép históriákat" írtak. Az előbbiek között Tinódi Sebestyén kiváló figyelmünket érdemli. Ö a XVI. században az epikai elbeszélésnek, illetőleg verses krónikaírásnak legderekabb képviselője, a kit a háborús világ korán a harcz mezejére szólított s így a megénekelt eseményeknek jó részt szemtanúja volt. Várról-várra járt lantjával, hogy énekelje „Erdély históriáját", „Szeged veszedelmét", Szondy, Dobó és Losonczy hősi halálát vagy önfeláldozó viadalát, egykori jó urának, Török Bálintnak fogságba hurczoltatását, vagy hogy kigúnyolja a részegeskedőket, a kevély udvarbírákat, a kik őt nem a legszívesebben látták. Tinódi mint alakító költő alig jöhet szóba : de mint olyan, a ki kora eseményeinek részleteit oly lelkiismeretesen fölkutatta, s a ki forró hazaszeretetével, erkölcsi bátorságával nem szűnt meg az erőszakoskodó s pártoskodó főurakat a haza nevében inteni, dorgálni és folytonos összetartásra, egyességre buzdítani, méltán kiváló helyet foglal el a korabeli versszerzők között. Talán ő az egyetlen a XVI. századbeli magyar írók közt, a ki buzgó protestáns létére sem türelmetlen, mert a hazafiság sokkal erősebb benne a vallásos meggyőződés- nél. Előtte csak egy igazi czél lebegett : hazánk önállóságának visszaszerzése,