Page - 275 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország III (1), Volume 12/1

275 György, egy régi szabolcsi nemes család ivadéka, a kinek pályája az új magyar irodalomnak és közművelődésnek hajnalhasadását jelöli. 1747-ben született Berczelen s a pataki főiskolában tanúiván egy ideig, atyja ősi birtokán vonta meg magát, hogy többi testvéreivel együtt a gazdaság körűi töltse idejét. Szabolcs vármegyéé az érdem, hogy Bessenyei György egyszerre csak az „európai forrongó gondolatvilág közepébe44 juthatott, Bécsbe, a hol szélesebb látkört nyerhetvén, szunnyadó szelleme munkára hevült s az ifjú lélek lankadatlan tüzével fordúlt a nyugati műveltség góczpontja felé. Különösen a Voltaire munkássága, eszméi és elvei keltettek benne erős és maradandó fogékonyságot. Féltékeny szeretettel csüngött családja múltján, s mikor az ősi ház vagyoni állapota megrendült : úgy érzé, mintha egymaga volna hivatva azt helyreállítani. Családja elszegényedésében nemzetünk sorsát látta, valahányszor a magyarság elmaradottsága s az európai polgárosúltság közti roppant távolság foglalkoztatá gondolkozó, mélázó lelkét. Egy még életre való, hatalmas faj nagyra hivatottságának képviselőjekép jelenik meg irodalmunkban, hogy a besülyedt múlt romjain egy új világ szellemi átala- kúlását tervezze, szükségét hirdesse s bízzék sikereiben. Hite és bizalma, lelkesülése és törekvése a magyar műveltségnek kettős jelszavát hangoztat- ják: legyen e műveltség magyar s egyszersmind európai. „Agis tragédiája", mely 1772-ben jelent meg Mária Teréziának ajánlva, továbbá „Hunyadi László", „Attila és Buda", a „Philosophus" s annyi más, kiadott és kiadatlan verses és prózai művében mind ez eszmékért küzd nemes lelkének mély érzelmeivel, tépelődő gondolataival, gyakran zengzetes nyelvével, a mely az új-kori műveltséget először tolmácsolta magyarúl, hévvel és meghatóan, lendülettel és erővel teljesen. A felvilágosodás, a szabad szó és szabad gondolkozás apostola levén, sokkal mélyebben gondolkozott az ember igazi czéljairól, semhogy az aesthetikai műformák szigorú szerkezetében kitűnhetett volna, a drámai alakító és jellemző tehetséget kifejleszthette volna önmagában. De tanításai, izgatása, lelkesítése megtalálták azt a formát, a melyben leg- jobban hathatott korára, ötven esztendeig majd minden magyar író érezte e hatás nagyságát, még azok is, a kik a régi classicusok nyomdokain akarták a magyar irodalmat megújítani. Bessenyei mellett s vele karöltve egy egész kis csoport fáradozott ez idétt Bécsben s itthon a hazában a franczia irodalom eszméinek meghonosí- tásán: Orczy Lőrincz, Barcsai Ábrahám, Báróczi Sándor, Ányos Pál, Péczeli József s még számosan. Közöttük a magyar prózai stil fejlesztésére 35*