Page - 296 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország III (1), Volume 12/1

296 igazi drámai műfordításunk, a Körner „Zrinyitt-je, a mely irodalomban s közönségnél egyaránt nagy elismerést szerzett számára. Sokszor különcz, de mindig szellemes aesthetikai dolgozataiban philosophiai elemzést és grammatikát, költészetet és kritikát, komoly vizsgálódást és tréfás ötleteket halmozott össze, a mire csak olyan sajátos lángész volt képes, mint Szemere. Altalános hatása közel áll a Kazinczyéhoz, habár nem volt is akkora tekin- télye, mint a széphalmi mesternek. Vele együtt csatlakozott a Kazinczy irányához Kölcsey Ferencz (1790—1838) is, a ki mint költő, műbíráló és szónok egyaránt magas szín- vonalon áll a jelen század irodalmi és politikai küzdelmeiben. Philosophiai, történeti, irodalmi és philologiai tanulmányai mellett csak ünnepélyes óráit szentelhette a költészetnek, a melynek lyrai fajában néhány valódi remekkel ajándékozta meg nemzetünket. Méla érzések, egy önmagába zárkózott lélek fölindúlása, korán támadt s hamar eltűnt remények, csalódás és ábránd, legkivált pedig a hazaszeretet voltak költészetének forrásai. Hazafias keserve, mély honfi bánata hasonlít a Kisfaludy Sándoréhoz és Berzsenyiéhez, de még azokénál is komorabb és kétségbeesettebb. Hazafi fájdalmában „van valami szent, — írja Gyulai — a tragikum szentsége, a görög tragédiák chorusának hangja, mely megzendyl koronként a nemesis csapásai alatt haldokló hős felett44. „Zrinyi első éneke44, „Zrinyi második éneke44, a „Rákos nymphája44, s legkivált „Hymnus44-a, mely utóbbi nemzeti énekké lőn, a múlt nagy- ságának enyészetét s a jelen kor reménytelenségét siratják; búsan tűnik elé hazája képe, mint Róma Caesar álmain, s omladékain reszketve fogna szétomlani; majd áldást kér nemzetére, a mely megbűnhődte már a múltat is, a jövendőt is. A szemlélődés az érzelem mélységébe sülyed lyráján, s borongó kedélye nem talál vigaszt. Ha néha földerűi is : folyvást aggódik hazájáért, a mely egészen szívéhez van nőve. Az ősi dicsőség s a gyász annyi emlékeitől alig tud elfordúlni képzelete s vissza-visszaszáll azokhoz a szerelem utáni mélázásai között is, mintha érezné, hogy hazafi bánata kiapadhatatlan. Kölcsey mint műbíráló lépett először a közönség elé. Kritikusi hajlama korán fejlődött s a Voltaire, Schiller, Bayle és Engel műveiből nyert táplá- lékot. Huszonöt éves korában Szemerével együtt megírta a „Felelet44-et a túladunai orthologusok ellen válaszúi azoknak Kazinczy ellen intézett „Mondolat44 czímű pamphletjére s megkezdte annyira nevezetes bírálatait a Csokonai, Kis János és Berzsenyi műveinek taglalatával. Bírálatai rend-