Page - 92 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Tirol és Vorarlberg (1), Volume 13/1

92 diadala volt, mikor Whitwelj a vakmerő angol, 1870 június 3-án e sokáig megközelíthetetlennek tartott csúcsra mint legelső fölhágott. Az onnan nyíló kilátás az Adamello- és az Ortler-csoporttól az Ötzthali és a Tauern hegylánczon át az egész körre kiterjed s egy résen át az innsbrucki hegyeket, tovább pedig a kör külső széle felé még a salzburgi és a bajor Alpeseket is látni a Zugspitzével és a Steinernes Meerrel együtt, míg a közelben a Cismone kies völgye és Paneveggio sötét erdei nyújtanak lenn a mélyben egyfelől bájos, a másik oldalon pedig borzalmasan sötét képet. A Cimon után rangban a meredek falú Cima Vezzana (3.061 méter) következik. Ezt is megmászták 1876 szeptember 5-én Freshfield és Tucker, kiknek majdnem életükbe került e merész vállalat. A mindenfelé szörnyen meredek Pala di S. Martino (2.754 méter) harmadik csúcsát is sikerűit végre több hiábavaló kísérlet után Meurer Gyulának és Pallavicini őrgrófnak 1878 június 23-án megmászniok, kiket azóta többen követtek hasonló sikerrel. Az ettől délre magasló Rosetta csúcs (3.054 méter) elé nyugaton alacsonyabb hegység torlódik, melyet Bettega tréfásan „il figlio della Rosetta" (a Rosetta fia) névre keresztelt. De ki írhatná le mindezen hegyóriásókat ! Mely toll merne versenyre kelni annyira változatos szépségeikkel, csodáik- és borzalmaikkal ? Hisz már is egész kis irodalmuk van, mely folyton gyarapodik, a mint évről-évre meg-megújúl e csúcsok felé az angolok, olaszok és németek tömeges vándor- lása, kik olykor alig férnek el a s. martinói nagy fogadóban. A Garda-tó és JYudicaria (a Sarca és Chiese vidéke). — Móritól nyugatra, az Etsch vidékéről a Sarca völgyébe vezető úton van Nago falu, melynek végén egy kis erősség áll. A mint ennek kapuján belépünk, egy- szerre magunk előtt látjuk a Garda-tavat egész hoszszában és megragadó szépségében. Balra egyenes irányban le egész a S. Vigilio hegyfokig, melynél a tó délkelet felé kiszélesedik, a Monte Baldo meredek, magas és zord lejtője húzódik, melynek mentén alig levén csak egy-egy talpalattnyi sík föld is a tó partján, a falvak mind a hegyoldalakon állanak. A nyugati parton magas sziklafalak szegélyezik a vizet s húzódnak le egészen Madernóig, hol a Toscolano hegyipatak a lemosott görgetegből deltát halmozott föl a tóban. A többé-kevésbbé erősen, sőt olykor bizony viharosan is hullámzó tó vize, — melyről már Vergilius is „fluctibus et fremitu adsurgens, Benace, marinisi" szavakkal énekelt, — a különböző világítás szerint majd kékes, majd zöldes, majd sötétebb, majd világosabb, s egyszer csíkolt, máskor