Page - 257 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Tirol és Vorarlberg (1), Volume 13/1

275 nagyobb gyöngédségről, igaz, nem lehet szó köztük; de az sem igen fordul elő, hogy a fiú vagy leány éltesebb szüléi irányában a köteles tiszteletről megfeledkeznék. Mihelyt a gyermekek fölcseperednek, ha csak nem valami kiválóbban tehetős gazda az apjuk, bizony nekik is derekasan hozzá kell látniok a munkához. A földmíves- és házi-munka az egész éven át szakadatlanúl, bár nem mindig egyforma teherrel foly. A legkeményebb munkaidő az aratás és kaszálás ideje, kivált az oly vidékeken, hol a szénát és rozsot néha jó messziről kell betakarítani. A télre való szénát és fát igen nagy fáradsággal hordják le a hegyről. Hanem azért a béresek és cselédleányok még e nehéz munka mellett is ritkán vesztik el a jókedvüket, melynek élénkítésében nem csekély részük van azoknak a hagyományos dévajkodásoknak is, minőkre a mezei munka a különböző időszakok szerint alkalmat szokott adni. így mindjárt a szántással is jár egy ilyen szokás. Mikor estenden a föld fölszántása után a kapás leányok és asszonyok, kik az ekével fölforgatott rögöket kapájukkal tördelik szét, a munka végeztével a lovak előtt haza felé mennek, eléjök szokás kolompolni, mely kétes értékű megtisztelésnek „a lovak haza- kolompolása" (Rosseinläuten) a neve. Öszi szántáskor meg az olyan gazda csúfjára, a ki szomszédai segítségével sem tudta estig elvégezni a szántást, s egy darab földje még szántatlan maradt, „medvét" hajtanak föl. A „medve" a bevégzetlenűl maradt munkarészt jelképezi, s a tréfálkozók egyike szokta e szerepet játszani, úgy, hogy rongyokba burkolódzva fut a többi előtt, kik „Bär, Bär, Saubär" kiáltásokkal nógatják, rögökkel és fadarabokkal hajigál- nak rá, míg a dűlőn jól meghajszolván, végre elejtik, a minek megtörténtét a lejtőn való lehempergéssel adja a „medve" értésükre. Hogy e boszantásnak elejét vegyék, ugyancsak iparkodnak a gazdák, hogy munkájokkal lehetőleg még azon délután elkészüljenek. Mint már ebből is látni, e szokások némelyi- kének hasznos mellékczélja is van, a mennyiben szorgalmasabb munkára sarkalják legalább a cselédséget. A szénakaszálásnál kissé lomhább kaszásnak meg a nyomában járó gyűjtő leány, ha csak valahogy szerét ejtheti, kicseni a köszörű tokjából a fenkövét, melylyel aztán „kihegedűli" öt, vagyis a kilopott fenkővel végig súrolva saját zsebkését, a következő boszantó versikét énekli : Hätt'st du net a so an' guten Wetzstoan, (Ha nem vóna ijjen jó fenköved, Könnt'st du net so fein abmahn, Itz kannst'n lei (gleich) g'halt'n Dein Wetzstoan, dein' alt'n. Nem vágnád ojj jól a rendet, Most hát nesze neked A régi fenköved.) V. 33