Page - 259 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Tirol és Vorarlberg (1), Volume 13/1

259 arcz és ragyogó szempár iránt, s megkezdődik a kölcsönös ingerkedésnek duzzogással vegyes kaczérkodása mindenütt, a hol csak alkalom kínálkozik rá, így különösen az esti társas összejöveteleken (Heimgarten), a vasárnapi templomba menetnél, a tánczhelyen s egyebütt, elég okot adva az ilyféle kezdeten már túl jutottaknak a nevetközésre és tréfára. De komolyabbá válik a dolog, mikor már az éjjeli útezarovás („Gasslgehn") s a kedves ablaka alá járás („Fensterlen") kerül sorra. Ez a szokás, meg az ezzel járó kalandok és duhajkodások, valamint az elmaradhatatlan féltékenységi és boszúállási jelenetek szolgáltatják a bevezetést minden ifjú szívének a regényéhez, miről ezernyi ezer dal és feleselő versike (Schnaderhüpfl) tanúskodik. Az ily útezarovásra rendesen több legény szövetkezik, kik közül a legügyesebb „szószóló" (Sprecher), előbb sajátszerű nyelvcsettintéssel („Schnaggeln") fölkelti a leányt, mire aztán megkezdődik kettejök közt a rímes mondókákban való versengés. Ezek az „útezika-rímek" (Gasselreime) a lakodalmi tánezszókhoz hasonlóan nyers tréfákkal füszerezvék és tetszés szerint nyújthatók, vagy rövidíthetők. Némelyik legény csodálatos ügyes- séggel rögtönzi e versikéket s néha akár egy félóráig is győzi velők a feleselgetést. Végre az ekként ünnepelt leányzó szoknyát és kabátkát ölt s pálinkát és kenyeret ad ki az ablak alatt álló legényeknek, kik vezérükkel osztoznak a tüzes italon. Az „ablak alá járás"-nál azonban már rendesen csak egymaga lopódzik a legény az oly leány házához, a kivel már meg- lehetősen köztudomású s megállapodott „viszonya" van. Ez az éjjeli látogatás mindig veszedelmes vállalkozás, kivált ha a két szerető fél már nagyon nagy meghittségig jutott s a legény a leánynak a szobájába is beférkőzhetik. Nem- csak a harapós házi kuvasz, hanem gyakran a furkósbottal, vagy bikacsekkel fölfegyverkezett gazda is résen áll ilyenkor az éjjeli látogató ellen, a mint ezt szintén nem egy népdal megénekli. Ha az ily szerelmeskedés több éven át eltart, ritkán marad következmények nélkül, s az ilyenekért aztán a megesett leánynak, kivált a szigorúbb erkölcsű vidékeken, keservesen meg kell lakolnia. Még szomorúbbra fordúlhat pedig a dolga akkor, ha — a mi szintén nem ritkaság — a szeretője cserben hagyja a megúnt leányt. Számos népdal meghatóan panaszolja az így megcsalódott leány szívének fájdalmát. A mely legény azonban becsülettel hű marad a kedveséhez, az, mihelyt körülményei megengedik, házasságra lép vele, a mire aztán víg lakodalmat csapnak. A paraszt lakodalom, természetesen nem az úgy nevezett „csöndes", hanem a javából való, a hol csak úgy ömlik a vörös bor s meghajolnak a 33*