Page - 524 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Tirol és Vorarlberg (2), Volume 13/2

524 ugyanis az egész vidéken sehol sem fejik — kerekszám átlag két millió hektoliterre tehető. A friss állapotban rögtőn elhasznált tej levonása után fenmaradó részből évenként 40,—50,000 métermázsa vaj és zsír, nem- különben 100,—115,000 métermázsa sajt és túró készül. A szarvasmarhán kivűl a hasznos háziállatok között még különösen a juhok, kecskék és sertések veendők tekintetbe. A juhok kivált a fő völgyek középhegységein és a magasb fekvésű mellékvölgyekben nagyobb számúak, a hol húsukért és gyapjúkért tenyésztik őket. Leginkább abban mutatkozik a hasznavehetőségük, hogy a legmagasb és legmeredekebb, de azért a legjobb füveket termő alpesi réteket legelik le, a melyek azonban már vagy egyáltalában hozzáférhetetlenek a szarvasmarha számára, vagy sovány takarmányuk miatt nem érdemes a marhát rájuk fölhajtani. Ez a kicsiny, könnyed és rendkívül edzett alkotású, fehér vagy fekete gyapjas, úgy nevezett kőszáli birka-fajta a legmagasb hegycsúcsokat, gerinczeket és szakadékokat is megmászsza s föl egész a növényzet legszélső határaiig elmegy táplálékot keresni, a mi mellett még egészen jól is tenyészik és fölötte puha, ízletes húst is szolgáltat. Egy-egy állat évi gyapja átlag iV2—2 kilogrammra becsülhető; évenként kétszer nyírják s nagy részt házi használatra való szövetek és fonálneműek készítésére értékesítik. Kecskét ugyan mindenfelé, azonban erdőkimélés tekintetéből csak korlátolt számban és jobbára csak kisebb birtokosok és szegényebb emberek tartanak a teje kedveért. Végűi a sertés-tartás csupán az Inn-vidéken bír némi fontossággal, hol a nagyobb majorokban savómoslék is elég van. Mint már említettük, ama 300 négyszögkilométernél nagyobb legelő- terület, a mely a szálas erdőség véghatára és az örök hó és jég kezdete közt a hegyek csúcsait és gerinczeit födi, lényeges és jellemző tartozéka a tartományrész gazdasági és marhatenyésztési alapföltételeinek. Minthogy „Almen" (havasok) néven az állandóan lakott területektől akkora távolságban fekvő legelőrészeit értik a magasb hegységnek, a honnan a rajtuk tanyázó marhát már nem lehet minden nap haza terelni, természetes, hogy az e hegyi legelőkön való időleges tartózkodás csakis az ily magas fekvésű tájakon nagyon rövid nyár teljesen hó és fagy nélküli évszakára terjedhet, s az egyes legelőterületek magassági és egyéb helyi körülményeihez képest két—négy hónap között ingadozik. Az év többi 8—10 hónapján át az egész marha- állomány a havas alatti enyhébb övben, vagyis otthon van, a hol eltartásáról rendesen istállózás útján kell gondoskodni.