Page - 37 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Csehország I (1), Volume 14/1

37 és 1885-ben a duxi bányákba történt nagy vízbeszakadások következtében hévvizei elapadtak és csak nagy vesződséggel voltak ismét előteremthetők. Dux és Brüx, néhány évtizeddel ez előtt még csendes kis vidéki városok, azóta kétszeresénél is többre szaporodott lakosságukkal a leg- kiválóbb ipartelepek sorába léptek. Azonban Dux, a nagy barnaszén- medencze középpontja, a bányamívelés ez ágának mindjárt az árnyoldalait is mutatja. Kátrányszagú finom köd úszik még derűit, verőfényes időben is az egész vidék fölött, borús napokon pedig sűrűvé, lélekzetfojtóvá tömörül a levegője. A barnaszén világosabb, hasznavehetetlen hulladékát, a szén- salakot, a törmelék-halmokra öntögetik ki, a hol az a levegőn magától meggyúlad s az egész levegőt betölti nehéz füstjével. Ehhez járúl, hogy a szén a Dux és a Középhegység közötti tágas medenczében mindenütt nagyon csekély mélységben fekszik a fölszín alatt; ugyanazért külvájással és sekély aknákkal bányászszák. Az ilyen külvájás, a mit a dux-bodenbachi vasúttársaság, vagy a Hartmann Richárd-féle vállalat űz, igen kietlen látvány. Csak néhány méternyi homok és agyag takaró alatt fekszik a 20—30 méter vastagságú széntelep, melynek meredek fekete falai közt a borzalmas mélység tátong. Lent sínek hálózata fut keresztűl-kasúl, melyen sűrűn futkosnak a szénnel megrakott csillék (láda-szekerkék), a széntelepből a főaknába szállít- ván terhüket. Az egész telep sűrű füstbe van gomolyítva, mert a szabad ég alá került barnaszén ép oly könnyen meggyúlad, mint a salaKpor, s ugyan- csak nagy vigyázatra van szükség, hogy nagyobb tüzek ne támadjanak. A hol pedig a nagyon sekély fekvésű barnaszenet aknákkal ássák a föld alól, a kivájás folytán támadt üregekbe a fölöttük lévő földréteg beomlik. E miatt aztán mély, tölcséralakú gödrök támadnak, a minőknek sokszor egész sorai kerülnek egymás mellé s olvadnak utóbb egymásba, ekként jókora területeket téve hozzáférhetetlenekké, a minthogy pl. Dux és Bilin közt több száz, sőt ezer hektárnyi, egykor a legvirágzóbb mívelés alatt állott föld hever ma zordon, feltúrt pusztaságképen, s így van ez a szén- termelő vidék egyéb részein is a nélkül, hogy kilátás lehetne a földnek valamikor ismét bekövetkezendő hasznavehetőségére. Sőt még attól kell tartani, hogy az ily helyeken meggyűlendő csapadékvizek által mind jobban elposványosodó vidék a közelében élő lakosság egészségét is komolyan veszélyeztetni fogja. Itt tehát, a mint látjuk, az egyebütt egymással jobban megférő bányászat és földmívelés esküdt ellenségei egymásnak és elkeseredett küzdelmet vívnak, a mely csak az egyik fél, és pedig