Page - 52 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Csehország I (1), Volume 14/1

52 úttalan és sziklás itt a táj a határ mindkét felén, s csak a bajosan átgázolható Kamnitz patak szeli át, a miért is régebben csak a vadorzók, csempészek és más emberkerülő szökevények tanyája volt. S ime napjainkban épen ezt az egykor ősvadon rengeteget, ezt az alig hozzáférhető s még hadviselő felektől is óvatosan került vidéket látogatják minden nyáron a legsűrűbben a turisták fáradhatatlan seregei, a kik minden ösvényen keresztűl-kasúl baran- golják az erdőségeket és sziklahasadékokat s vidám csapataikkal elárasztják a legkeresettebb helyeken azóta állított vendéglőket. Jóllehet azonban ma már az egész vidéket nagyon látogatják s így a kereskedelem és forgalom is meglehetősen föllendült rajta, azért állandó lakosok még mindig meg- lehetős ritkán vannak rajta elszórva. Eddig csak a magános Reimwiese, a félre eső Stimmersdorf, a szellős magasban álló Hohenleipa és az idylli Hinterdittersbach az említhető helységei e csöndes erdővidéknek. Ilyenek voltak s ilyenek egészben még ma is az állapotok a Ditters- bachipusztaságon, a hogyan régente e vad erdővidéket hítták. Csak Kinsky Rudolf herczeg idejében kezdték a rengetegnek sziklás völgyeit és szakadékait járhatókká tenni, a lejtők hoszszában útakat vágni, a magaslatokon menedék- kunyhókat építeni, melyek megannyi szép kilátást engedő, szellő járta s vihar körűitombolta magaslatokon állanak. E magaslatok közül a leghíresebb a sajátszerű alakú Marienfels (427 méter); de említésre méltók a Wilhel- minenwand (437 méter) és a Rudolphstein (480 méter) is. A vidék látni- valói közé tartozik az „Enge Stiege" és a Gráczia-fenyű is. Az évenként meg-megújúló fajd-vadászatok kedveért e tájon századunk közepén egy vadászati díszjelekkel dúsan fölékített erdei lakot is állítottak (die Balzhütte). A szász Svájcz mintájára a Dittersbachi erdővidéket már jó régen szokás Dittersbachi, vagy egyszerűen cseh SW/Vznak is nevezni, sőt ezt az utóbbi elnevezést lassanként az egész imént leírt homokkő-vidékre, de még ezen túlra is kiterjesztették. A „cseh úttt és az ohlischi erdei út már régente is nevezetes volt; rendezettebb útak azonban többnyire csak újabb időben épültek e vidéken. A legjelesebb, kivált régebben sűrűn járt állami út a Tetschenből Günters- dorfon és Markersdorfon át Böhmisch-Kamnitzba, s innen Haselen és a Kreuz- buchén át Kreibitzba vezető út. A güntersdorfi keresztnél éjszaki Csehország egyik leggyönyörűbb kilátását élvezhetni. A vasút is csak a szélét érinti nyugaton és délen e vidéknek; a városok pedig a homokkő- és a Közép- hegység határterületén állanak, a mi tetemesen hozzájárúl környékük ter-