Page - 183 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Csehország I (1), Volume 14/1

183 beomlásának elejét vegyék. A székesegyház után a „Burg", a királyi palota és nemes hölgyek alapítványi háza (eredetileg Rosenberg-féle palota) szenvedtek legtöbbet, a Staubbrückén túl állott udvari dalszínház pedig egészen romok- ban hevert. A kastély belső díszítményeiből azonban semmi sem veszett el, mert az ellenség minden vad rombolása mellett sem tudott hozzájuk férkőzni. A „világ nyolezadik csodája" e részben való érzékeny és pótolhatatlan megkárosítása az úgy nevezett fölvilágosodás korának maradt fentartva, mely teljesen híjával volt a nagy múlt iránti minden érzéknek és kegyeletnek. A Hradsin királyi palotáját kaszárnyává szándékoztak átalakítani s a puskaportorony melletti „ Königshof"-ot illetőleg e tervet végre is hajtották. Mikor e czélból a nagy kitakarításhoz fogtak, jól elzárt pinczékben rá akadtak a Rudolf-féle gyűjteménynek gondosan elrejtett s azóta egészen elfelejtett maradványaira. Műértő tanács kikérésére nem is gondolva, 1782-ben e „haszontalan lim-lom"-ot dobszó mellett elkótyavetyélték, s a legbecsesb műtárgyak házalók és zsibárúsok kezére kerültek néhány forintért, sőt egyes darabok pár garasért. (így példáúl a gyönyörű Ilioné torso 51 o. é. krajezáron kelt el, s a bécsi congressus idején Lajos bajor trónörökös néhány ezer aranyon vásárolta meg.) Említettük már azt a kis német gyarmatot, mely azon időben, mikor a franczia imperátor érez igája a legsúlyosabban nehezedett Közép-Európa nyakára, Prágában vonúlt meg, s szóltunk a hatásról, melyet a cseh mondák világa Brentano Kelemen költői lelkére tett. De e gyarmat többi tagjai sem vonhatták ki magukat azon nagy megilletődés alól, melyet a cseh királyok tisztes ódon városában mindenki érez, a ki nem pusztán testi szemeivel lát. Stein báró, a hírneves államférfi, kétségtelenül Prágában való tartózkodása alatt kezdte érezni, vagy ott érlelte meg lelkében a Habsburgok uralma alatt élő államszövetség iránti mély tiszteletét, melyet néhány évvel utóbb Németország újjáalakítására vonatkozó javaslataiban oly ékesen fejezett ki. Elragadtatással szól ugyanez idő tájt Prágáról Ráhel kisasszony (1813), a ki utóbb Varnhagen von Ense felesége lett, továbbá De la Motte Fouqué Frigyes és Karolina, valamint a német költők atyamestere, Goethe is, a ki ugyan nem saját tapasztalásából ismerte, csak Sternberg Gáspár gróf ismételt meghívásaiban hallotta dicsérni a cseh fővárost. Mélyen átérzett sorokat szentel „Csehország kedvelt gyermekének", a dicső múltjára büszke, de most „koporsóra vésett képhez hasonló" városnak, Hartmann Móricz „cseh elégiái "-ban.