Page - 481 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Csehország I (2), Volume 14/2

481 Csupa oíy állapotok és helyzetek tehát, mint látjuk, a milyenek ma már vagy nincsenek, vagy nagyon megváltoztak, miért is a múlt századból, vagy a jelennek első feléből való népdal ma valóságos anachronismus, mely ez alakjában nem is lehet hosszú életű. De más okok is járúltak ahhoz, hogy a cseh népdalt és vele a néptánczot is megfoszszák attól a nevezetes szerepétől, melyet valaha a nemzet szellemi életében és érzelmi világában vittek. Ezeknek egyike az alkotmányos élet s a robotnak ezzel járó eltörlése, egyidejűleg pedig az újabb cseh irodalom hatalmas föllendülése; másika pedig a napról-napra gyorsabbá és sűrűbbé váló közlekedés, mely a vasútak terjedésével a falusi népet is mind gyakoribb érintkezésbe juttatja a városival, s így a városi életmód, szokások és divat utánzására serkenti. A népviselettel együtt hal ki a népdal is. Nem csekély e téren különben a mai népiskola hatása sem, melyben ugyan tanítják az éneklés különböző fajtáit, de az újabb műdalok és szövegek miatt, melyeket ott tanítanak, a tulajdonképeni tősgyökeres népdalt mindinkább háttérbe szorítják. így már Erben is észre- vette az ország éjszaki vidékein, mikor gyűjteménye második kiadása számára újabb adalékokat szedegetett, hogy 1848 óta jóval kevesebbet énekel a nép. Neruda pedig 1891-ben azt állítja, hogy tíz évvel az előtt hallotta az utolsó aratót a mezőn énekelni, és a morva Bar tos ugyanekkor jósolgatta, hogy „a ma élő, vagy legfölebb a következő nemzedékkel együtt a népdal egészen el fog tűnni". S épen így vagyunk a nemzeti tánczezal is. A cseh nép ugyan, mint minden más, ezentúl is kedvvel és szívesörömest el-eljár majd vasárnap és ünnepen a korcsmába tánczolni; de mind ritkábban járja már ma is régi tősgyökeres tánczait, melyeket annyi eredeti lelemény és változatosság tűntetett ki, s helyettük a városból került tánczokat lejti, melyeknek a zenéje s a hozzá való hangszerek is városi eredetűek. A dudás és dudája már csak képeken látható s legfölebb még egy-egy félreeső vidéken szólal meg népies hangszere. Nem egy dudás a sutba dobta régi jó dudáját s újabb, finomabb vonós, vagy fuvó hangszeren tanúit meg játszani. Nem sokára már csak múzeumokban fogják e zeneszerszámot a kíváncsi látogatóknak mutogatni, elmondván róla, hogy „ennek a csodálatos hangszernek a hangjai mellett költötte évszázadokon át a cseh nép tánczdallamait és dalait". Hogy külön- ben a kihalófélen lévő duda népéleti fontosságát még mily élénken érzik ma is Csehországban, azt eléggé bebizonyította az a nagy érdeklődés, melylyel az 1891-ki jubilaeumi kiállításon a dudások találkoztak. Cs. 61