Page - 510 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Csehország I (2), Volume 14/2

510 jártak. A nyíltabb vidékeken, így Saaz környékén s az Elbe-menti síkságon, nemkülönben az ország éjszaki és éjszakkeleti iparűzö kerületeiben a hagyo- mányos honi népviselet már teljesen elkallódott s az általános, józan városias divatnak adott helyet. Az egyes vidékek helyi múzeumaiban is csak kevés emléke maradt fönn, s legfölebb régi családi almáriomok rejtik még itt-ott egy-egy utolsó hírmondóját a hajdani népies ruhatárnak. Az Óriás-hegységben is csak halvány emlékei vannak még meg az egykori eredeti és sajátszerű viseletnek. A hegyvidéki lakók hajdan többnyire sötétkék, közepes hossza- ságú posztó kabátot kedveltek, mely rendesen egy egész emberöltőn át kitartott ünneplő-ruhaképen. Hasonló szövetből volt a mellény, a nadrág pedig fekete, vagy sárga nyers bőrből. A nők szürke (ritkán tarka) gyapjú szoknyát, rövid, elől keményített lapos betétű posztó mellényt, vászon nyak- és mellkendőt viseltek. Jellemző volt a régi hajviseletük. Hajfonataikat úgy csavarták a fejük búbjára, hogy valóságos korona (ú. n. „fészek") támadt belőlük. A leányok többnyire hajadonfővel jártak, a míg legalább az időjárás engedte, az asszonyok pedig fehér, vagy virágos vászon főkötőben. Felöltőül gyakran még rövid, sötétszínű posztó kabátot hordtak. A sötét színek kedvelése itt is megemlítendő s érthető is, mert jól illik a természeti körülményekhez, valamint a nép komolyabb hangúlatához. Az újabb idők, kivált a két utolsó évtized mind hatalmasabban fejlődő forgalmával és nem tartós, de olcsó gyári árúkat ontó iparával, melynek épen éjszaki Csehországban oly számos telepe van, majdnem teljesen kiszorította már a régi honi viseleteket; még pedig elmondható, hogy nem mindig a nép javára, mert az ősi viselet levetésével együtt nem csekély része ment veszendőbe a nép önálló, derék jelleméhez való szívós ragaszkodásának. Lakhelyek. Hogy a német elem Csehországban, a hol csak megtele- pedett, mindenütt értelmes, körűitekintő és derék építő munkát is végzett, arról a legkülönbözőbb vidékeken tanúskodnak az ő szorgalmukat dicsérő régi kolostorok, székesegyházak és templomok, rendi társházak, kastélyok és várak, valamint a nagy számú és tekintélyes városok, kisebb-nagyobb községek és magános majorok, valamint e minden korból való építészeti emlékek mellett a legújabb időkben emelkedett nagyszabású, valósággal palotaszerű iskolák, muzeumok, színházak, fürdőhelyi paloták és óriási gyárak. A szívós, vaskeménységű tetterő és mélyreható alaposság, mely e népfajt jellemzi, lakhelyeiben ép úgy szembe tűnik, mint más felől igazi német lelkületére vall e lakások elhelyezésében és berendezésében nyilvánúló