Page - 598 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Csehország I (2), Volume 14/2

598 között; gúnyos kaczagás hangzik a pinczelyukakból; súlyos tégladarabok omlanak le nagy robajjal a falak párkányairól, mintha boszús szellemek hajigálnák az idézőkre. Ezeknek se kellett több, hogy kereket oldjanak s lóhalalában fussanak le a hegyen; valamennyi előtt a bátor fehér személy szaladt, kinek szoknyájával, a mint mondják, furcsa játékot engedett meg magának a dévaj szél. Azóta nem igen bolygatják többé a baierecki kincset. A rom még ma is áll s holdvilágos, csöndes éjszakákon, azt tartja a nép, még ma is harsány kaczagás hallik belőle, mintha még mindig a vitéz kincskeresők futásán mulatnának a szellemek. Már valamivel szerencsésebb a nép ott, a hol mondáiban nem kalandozik el a vár- és kolostorfalak romjai közé, hanem a saját megszokott otthona környékén marad. Az ilyen színterű mondák közül példakép csak a mosó- nőcske („Waschweiberlu) regéjét iktatjuk ide: Szénakaszálás idején évről-évre megjelentek az égerfáktól árnyékolt patak vizében a törpe asszonyok, a kik nem voltak nagyobbak az egyesztendős gyermeknél s nagy lármával paskoltak ott a vízben s mindenféle vászonrongyot és pelenkát aggattak a bokrokra szárítás végett. Nem bánták, ha némi távol- ságból megfigyelik is őket; de ha közelebb ment valaki hozzájuk, akkor éktelen lármát csaptak, fölkapták czók-mókjaikat s a víz alá buktak velők. Egy parasztlegény, a ki, mint madarász különben is ügyes volt mindenféle leleményes tőr és háló kivetésében, egyszer tőrével a patak mentén lévő bozótban megfogott egy vízi nőcskét. Ez ellenkezés nélkül engedte magát vitetni a legközelebbi parasztházba. Alig került a szobába, hamarosan föltűrte az ingújjait, föltűzte a ruhája alját s neki látott a házi munkának; mosni, tisz- togatni, súrolni kezdett; így tett-vett és sürgölődött reggeltől estig a nélkül, hogy valakit a dolgába beleszólni engedett volna. Este felé rendesen meg- jelent az ura s fölkapaszkodván kivűl az ablakra, beszélgetni kezdett a kis feleségével, s mindig arra kérte, hogy ne fecsegjen ki semmit a titkaikból. Mikor a tél elközelgett, a házbeliek czipőt akartak a kis mosónőcskének csináltatni; de, minthogy vonakodott a lábát mértékvételre oda nyújtani, lisztet hintettek a szoba padlójára, s az asszonykának abban ott maradt lábnyomáról vettek mértéket. A czipő el is készült s oda tették neki a padra. A mint azonban meglátta, sírva fakadt és zokogott, hogy a fáradozását meg akarják fizetni. Kapta is magát rögtön, letűrte az inge újját, leeresztette fölkorczolt ruháját s hangos jajgatással eliramodott a háztól, a hol azóta se látták többé.