Page - 12 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Csehország II (1), Volume 15/1

12 A harminczéves háború után természetesen már csupa katholikus literátus-egyesűlettel találkozunk, a melyek szervezete azonban a régi maradt, csakhogy ezentúl papi felügyelet alatt voltak, s minthogy lassanként szokássá vált minden, bármily szerény polgárembert, ha tisztességes és az énekhez értő volt, a tagok sorába fölvenni, idő folytán ez egyesületeknek úgy társa- dalmi, valamint művészeti színvonala tetemesen alább szállott. E szövet- kezetek conservativ szervezetével járt, hogy a hagyományhoz ragaszkodva, ott is még mindig csehül énekeltek, a hol idő haladtával a nemzetiségi állapotok annyira megváltoztak, hogy a polgárságban és így az ily egye- sületek tagjai közt is a németség vergődött többségre. így pl. Prachatitz, e most legnagyobb részt német város literátus-kara még ma is ragaszkodik a hagyományos cseh nyelvű énekléshez. Egyébként e kar, melynek az isteni tisztelet alatti működését egy 1604-ben az esperességi templom számára festetett érdekes kép ábrázolja, már azért is nevezetes, mert mai napság a hajdan oly virágzó literátus-egyesűleteknek ez az egyetlen még élő képviselője. Mert II. József alatt 1785-ben az összes, akkor még fennálló ily karokat (100-nál többet) föloszlatták, nem csekély vagyonukat a vallás- alaphoz csatolták s más jótékonysági és iskolai czélokra fordították; így, mikor később ez egyesületek némelyike megint új életre kelt, az egy pracha- titzit kivéve egyiküknek sem volt elég életereje, hogy hosszabb időre meggyökeresedhessék. — Első tekintetre úgy látszhatik talán, mintha e csehországi literátus-karokban a németországi mesterdalnok-czéhek mását ismerhetnők föl; közelebbről nézve azonban e hasonlóság csupán a középkori társadalom szervezetéből eredő czéhszerűségre terjed. A cseh literátusok ugyanis csak az egyházi éneket művelték és egyesületeikben csak mint működő énekesek szerepeltek, nem vonva munkásságuk körébe sem a világi zeneművészetet, sem a szöveg- vagy zeneköltést, épen ezért hiányzanak náluk a mester-dalnokok körében megvolt fokozati megkülönböztetések is. De térjünk vissza a XVI. századba. Minthogy I. Ferdinánd megválasz- tása (1527) óta a német császárok többnyire Prágában lakoztak, II. Rudolf pedig épenséggel állandó székhelyévé tette e várost, természetes, hogy az udvari ének- és zenekar nem maradhatott hatás nélkül Csehország zeneéletére nézve, habár az egyházi nép-ének tovább is egészen a maga útján haladt. A császári udvari kar ekkortájt első sorban még csak a katholikus isteni tisztelet szolgálatára hivatott énekesek testülete volt, mely nagyobb részében németalföldiekből állott, kik közt néhány ismertebb nevűvel is találkozunk;