Page - 42 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Csehország II (1), Volume 15/1

42 Kitti mellett nagy része volt a Berlioz tiszteletére szentelt fényes és Liszt jelenléte által is szépített napok maradandó hatásában Ambros Vilmos Ágostnak. Az akkor még ifjú igazságügyi tisztviselő ugyanis (szül. 1816 november 17-én, Mauthban Pilsen mellett), ki azonban már tisztes helyet foglalt el a prágai zenészek közt, lángoló buzgalommal ragadta meg az alkalmat a merész újító ékesszóló védelmére. Ambros különben egyúttal jól iskolázott s komoly czélokra törekvő zeneszerző is volt. Finom műérzéke és sokoldalú képzettsége azonban, a melylyel bámúlatos emlékezőtehetség is párosúlt, leginkább az irodalmi téren érvényesült. „A zene és a költészet határai" czímű szellemes aesthetikai tanúlmányával lépett 1856-ban e térre, a melyen három kötetes, de sajnos, befejezetlen zenetörténelmi munkájával („Geschichte der Musik", 1861 —1878) első rangú íróvá emelkedett, kivált- képen a németalföldi mesterek és Palaestrina méltatásával állítván magának elévülhetetlen emléket. Az államszolgálat, melyben Ambros továbbra is megmaradt, szerencsére elég szabad időt engedett neki arra, hogy mint a zenetörténelem tanára, előbb a prágai egyetemen és conservatoriumon, majd a bécsin működhessék. Bécsbe 1872-ben hívták meg az igazságügy- minisztériumban való szolgálattételre s egyúttal a boldogúlt Rudolf trón- örökös tanítójáúl. Itt is halt meg 1876 július 28-án. A haladópárti zenészkörök komoly törekvéseinek egyik góczpontja volt az 1840-ben Apt Antal (1815—1887) által alapított s egy teljes negyed- századon át lankadatlan buzgósággal vezérlett „Cziczelle-egyesűlet", mely első sorban a karének és a kamarazene ápolását tűzte ki czéljáúl, de nem sokára már saját zenekarra tett szert, úgy, hogy belföldi szerzők művein és a klasszikus műsoron kivűl idővel nem csak Mendelssohn és Schumann nagyobb karok számára írt műveit, hanem az ötvenes évek elején Wagner Richárd operáinak töredékeit is sikerrel adhatta elő, a mivel a nagy reformátornak a prágai színpadra jutása útját egyengette. A karéneket gonddal ápolta egy, az előbbivel majdnem egy időben Jelen János Alajos (1801 —1857) által alapított, de ma már csak zeneiskolaképen fönnálló egyesület, a „Zsófia- akadémia". Alapítójáé, a jeles karmesteré annak az érdeme is, hogy a prágaiaknak ő mutatta be először (1842-ben) Beethoven kilenczedik symphoniáját. Apthoz és Jelenhez hasonlag Veit Venczel Henrik, az itt harmadikúl említendő zeneszerző sem,volt eredetileg zenész, hanem hiva- talnok. Veit, a ki 1864-ben mint kerületi törvényszéki elnök halt meg Leitmeritzben, melynek szomszédságában született 1806-ban, — azért