Page - 44 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Csehország II (1), Volume 15/1

44 műkedvelők és képzett zenészek soraiból mind jobban gyarapodott, minek- utána a két fönti zeneegyesület megalakulása óta az említettekhez Kníze Ferencz, Vorel József, Horák V. E., Kitti, Veit, stb. is csatlakoztak. Az 1825-ben Rittersberg kiadásában megjelent 300 cseh népdal, még inkább pedig a Martinovsky J. P. premontrei szerzetes 1884-ben megindított zongora-átiratában népszerűvé lett Erben-féle gyűjtemény egy része szintén ráirányozta a figyelmet e kincsre, melynek művészi értékesítése azonban csak később volt bekövetkezendő, jóllehet már ennek az átmeneti és előkészítő korszaknak a vége felé is történt egy s más, kivált a zenetanár és szorgalmas író minőségében egyaránt derék Zvonar József Lipót (1824— 1865) részéről annak ismertetése és méltatása érdekében. Mindezen törekvések természe- tesen szorosan összefüggnek amaz idők egész irodalmi mozgalmával, a mint hogy a múltba való visszatekintés, a melybe már Martinovsky tudós rend- társa, Dlabaé Gottfried János (1758—1820) bevezette nemzetét „Csehország s részben Morvaország és Szilézia általános művészet-történelmi lexikonáu-val, — szintén nem csekély hatással volt a cseh zeneművészekre. Dlabaő maga is nemcsak a cseh nyelv és irodalom egyik legrégibb előharczosa, hanem egyúttal tekintélyes zenész is volt (mint a strachovi kolostornak évek hosszú során át templomi karmestere), s a cseh rendek támogatásával megjelent lexikona a legszorgalmasabb forrástanúlmányok alapján készült emlékszerű munka, melynek a szakember még ma is igen jó hasznát veheti. Ámde az a két elem, a melyek kölcsönös egymásra-hatásának alapján vált csak lehetségessé a cseh zenének nemzeti művészetté fejlődése, a negy- venes években és az ötvenesek elején még távol állt egymástól. A vezérlő szerepű zenészek kiválóbbjai ugyan egy részt a korszerű haladás barátai valának s más részt erős hajlammal vonzódtak a népdal felé, melynek a cseh zene jövőjére való nagy fontosságáról mélyen meg voltak győződve; de a népdalokat akkortájt még vagy csak a maguk teljes egyszerűségében utánozták több-kevesebb szerencsével, vagy az eredetieket dolgozták föl átiratok, egyvelegek, változatok és többszólamú karok alakjában. Valódi szellemüket, mélyebb zenei jellemüket még nem fogták föl s nem tudták magasb műformákban is teljesen értékesíteni. E nagy föladat megoldására még nemcsak az egészen rá termett művész hiányzott, de még a hozzá kellő külső feltételek némelyike sem volt meg. Ezek csak a hatvanas évek elején alakúltak ki, szerencsére körülbelül ugyanakkor, a mikor a föladatra hivatott férfiú is ott termett teljes művészi érettségében a munka mezején.