Page - 96 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Csehország II (1), Volume 15/1

96 Kelemen, egy neuhausi Ferencz-rendű szerzetes említendő énekköltőik sorából; nagyobb gyűjteménye énekeiknek a „Písné novéu (Prága 1588) és főleg az az énekeskönyv, a melyet 1601-ben Schwarzenbachi Rosenplut János, a morvaországi Sternberg prépostja adott ki. Az isteni tiszteleti, vagy egyáltalában áhítatos czélt szolgáló tulajdon- képeni énekek mellett mindenkor nagy gondot fordítottak az egyházak a bibliai zsoltárokra is. Fordításaik, körűlírásaik és utánzataik úgy az ének- gyűjteményekben, mint egyenkint terjesztve is gyakoriak. Kiváló ügyességet tanúsítottak e téren főkép Blahoslav János a samotuli cancionaléban (1561), aztán Streyc György (1587) és Melissäus Jakab (1598). Antik versmértéke- ket, de csupán a szótagszámra ügyelve, választottak ily zsoltár-körűlírásaikhoz Vorliíny János (1572) és Crinitus Dávid (1581); a szó tagmennyiség pontos számbavételét, a mint régebben Blahoslav kisérlette meg (1558), csak Benesovsky Philonomus Máténál (1577) és Nudozeri Benedicti Lőrincznél (1606) tapasztaljuk először. A drámai költészet, mely a XIV. század folyamán igen gyakran nyerseségbe sülyed alá, a huszita korban egészen elveszté talaját, mert a vallásért buzgó szigorú erkölcsbírák nem tartották rideg elveikkel össze- egyeztethetőnek. Csak György király alatt s még inkább a Jagellók békés kormányzása éveiben támasztotta új életre az ekkor fölvirágzó humanismus. Ez ébredés egyes jelei részint Terentius fordításainak maradványai, részint némely vallásos darabok is, de a valóságos újjászületés csak a XVI. század második felében következett be, mikor tudniillik a latin iskolák, nevezetesen a jezsuiták intézeteinek hatása kezdett mutatkozni. A fönmaradt darabok két csoportba oszthatók: az elsőbe a koviolyak tartoznak, melyek többnyire bibliai, vagy egyéb vallási tárgyúak és csak epizódjaikba vegyítenek némi víg elemet; a másodikba pedig vígak, melyeknek világias tárgya nem ritkán pajzán jellemű. Amazok a műveltebbeknek, ezek az alsóbb népnek voltak szánva. Az első fajtájúaknái némileg ragaszkodtak a drámai szerkezetnek legalább külső szabályaihoz; rendszerint tartalmuk is elég gazdag; de valódi drámai élet és következetesen összefüggő cselekmény helyett általában szónokias és erkölcstanító bőbeszédűség uralkodik bennük. A második fajtánál ez a szónoki hosszadalmasság kevésbbé hatalmazhat el, mert a tréfás tartalom önként nagyobb mozgalmat és változatosságot visz a játékba; ezekben meg aztán többnyire csupa oly jelenet van, a melyek csak nevettetésre czéloznak s a szerkezetben az egész és a részek között nincs