Page - 97 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Csehország II (1), Volume 15/1

97 semmi arányosság. Mind a két faj nevezetesb művelői voltak Hodístkovi Konáé Miklós (megh. 1546), Kyrmezer Pál (megh. 1589), Záhrobsky jános (megh. 1590 körűi) és Tesák György (megh. 1604). Az elbeszélő próza ez egész korszakon át csak a népszerű olvasmányt tartja szem előtt. Az elnyomott nép a képzelem szabad csapongásával szőtt elbeszélésekben keres és talál vigasztalást. Az erkölcstanító irány ezekben is uralkodó. Eredetiség egyáltalán semmiféle irányban sem mutatkozik; a régóta és már ismételten földolgozott tárgyak kelnek újból vándorútra a könyvnyomtatás révén. Az összes régibb vallási tárgyú regényes történetek megújúlt alakban új életre támadnak, valamint a különféle jövendőmondások is, de számuk mégis elenyészik a lovagi történetek s egyéb változatos világi művek tarka tömege mellett, minők a Tristan, a Hét bölcs mester, Florius és Biancefora, Melusina, Lucretia, Peryton, Magelona, Guiscard és Sigismunda, Aesopus élete és tettei, Markolt és Salamon, Fortunatus és sok más. A nép számára való mulattató olvasmányok legtisztább és legbőségesb forrása, a mese és monda, csak mellékes figyelemben részesült Libofani Hájek Venczel krónikájában, mely azonban mégis nevezetesen a helyi mondáknak egész kincsét mentette meg a feledéstől. Az irodalmi munkásság fő ága e korban is az oktató próza volt. A körébe tartozó művek ugyan, mint már említettük, sem eredetiségükkel, sem szigorúan tudományos becsükkel nem válnak ki, de annál meglepőbb ez irodalom nagy tömege, mely ez ideig hallatlan általános műveltségről tanúskodik; továbbá igen kedvező hatást kelt a munkák stílusának alaki tökéletessége is. A régibb humanisták, főleg Jeleníi Hruby György és Vsehrdi Cornelius Victorin, egyengették a haladás útját, a melyen őket utódaik népes csapata követi, kik közül egyesek többnyire a theologiában, mások a jogi és történelmi tudományban válnak ki. Majdnem valamennyiök- nél megvan a humanismus szelleméből folyó általánosságra való törekvés. A legvilágosabban mutatkozik ez II. Rudolf korában a mindenhez értő Veleslavíni Dániel Ádám (1546—1599) sokat felölelő munkásságában. Ez előbb egyetemi tanár volt, majd egy nagy prágai nyomda igazgatója, utóbb pedig tulajdonosa lett s néhány barátja közreműködésével a cseh irodalmat mintegy húsz év alatt annyi munkával gazdagította, hogy ez időt joggal veleslavíni korszaknak lehet nevezni. Az ide tartozó művek közül szám szerint a theologiai csoportéi tetemesen fölülmúlják a többieket. Első sorban a bibliafordítások állnak, Cs. 13