Page - 135 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Csehország II (1), Volume 15/1

135 írva. Tóbiás könyve a többiekétől elütő nyelvalakokat mutat, s ennek fordí- tása nem is lehet a többi könyv fordítójának munkája. Ki volt a fordító, nem tudni, de fordítása a középkoriak legjobbjainak egyike. Teljesen jártas a latin nyelvben s rendkívüli szóbősége van. Czélja az volt, hogy helyes és jóhangzású német nyelven szólaltassa meg a szentírást, s e czélját nagy ügyességgel többnyire el is érte, csak abban hibázott, hogy művének nem minden részén dolgozott egyenletes gonddal. E fordítások után egy kisebb eredeti mű már a nyelvnek teljes hata- lommal való használatát mutatja. Ez a századnak egészen a végén keletkezett s Gervinus szerint a régibb német irodalom legtökéletesebb prózai alkotása. Czíme : „Der Ackermann von Böhmen" s egy özvegy ember (maga Acker- mann) és a halál párbeszédét tartalmazza. Az özvegy szeretett ifjú feleségét, gyermekeinek anyját elveszítvén, vádolja a halált. Emez megfelel neki, a mire az özvegy újra megtámadja a halált, a ki megint válaszol és védi magát. Fejezetről fejezetre váltakozik egymással az egyiknek bánata, keserű- sége, haragja s a másiknak hideg nyugalma és józansága, majd minden emberi bölcseséggel való okoskodása, közben-közben keserű gúnyolódása és vaskos gorombasága is. Végtére sem tudnak megegyezni s az Istennek kell vitájukat eldöntenie. Ez a halálnak ád igazat, de egyúttal arra figyel- mezteti, hogy az ő hatalma is Istentől vagyon. Az özvegy ember erre imádkozva így fohászkodik : Uram Jézus! Vedd magadhoz kegyesen az én szeretett feleségem lelkét! Adj néki örök nyugodalmat; — engedd őt, Uram, országodban lakni a boldogságos lelkekkel egyetemben! így ér kiengesztelődött véget a keserű vitatkozás, mint a hogy a békeség szivárványa ragyog föl az égiháború dörgése után. Csupán a művecske végén lévő imádság mondható talán a mi ízlésünkhöz mérten kissé túlságosan ékesnek. Ebben már az irodalmi hagyomány is érvényesül, minthogy a szerző jártas a régibb német irodalomban is. Tudósnak is vallják őt a klasszikusokból merített idézetei. De már stilusa is a klasszikusok tanúlmányát árúlja el, a nélkül azonban, hogy a latin nyelv ügyefogyott utánzásába tévedne. Nem is csoda, ha a mű oly nagy tetszésben részesült! 1399-ben írta a szerzője s 1547-ig tizenegyszer jelent meg nyomtatásban, egyszer alnémet nyelven is. Kár, hogy írójáról csak oly kevés adat van. Ackermann Jánosnak hívták és Saazban lakott. A feleségének Margit volt a neve. Földmívest jelentő saját nevére czélozva, azt mondja a szerző, hogy az ő ekéje a madarak ruházatából való, vagyis hogy ő tollal szánt.