Page - 251 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Csehország II (1), Volume 15/1
Image of the Page - 251 -
Text of the Page - 251 -
Csúcsíves művészetű díszítmény a prágai lőportornyon.
csakis az Egyed-templomot érthette. Valószínű, hogy e templom szentélyét
nem sokkal előbb fejezték be és annyira megtetszett, hogy mintául szolgált.
Meglehet, hogy vagy Stanék mester, vagy ennek unokaöcscse, János, fejezte
be a szentélyt.
A mühlhauseni templom és annak krumaui utánzata is elég jó állapot-
ban maradt fönn. Krumau városnak plebánia-temploma, melyet rosenbergi
ÍPéter építtetett, a XV. század elején már nagyon szűk volt; tehát elhatározták,
[hogy a hivek megszaporodott számához mérten kibővítik, a mi 1407-ben
már annyira előrehaladt, hogy János mesterre bízták a beboltozását. A nyolcz-
szög öt oldalából alakított szentély boltozata, mint Mühlhausenben is,
karcsú törzsű és egyszerű fejű fali oszlopokon nyugszik; a két templom
szentélyének sokszöge teljesen összevágó; egyebekben a krumaui szentély
boltozata gazdagabb a mühlhauseni szentély boltozatánál. Három hajója
egyenlő magas (csarnok-templom) és az oldalhajókat a középhajótól négy-
négy pillér választja el; a déli hosszanti fal magas ablakainak három, négy
és őtkarajú geometriai idomai jobb állapotban vannak, mint az éjszaki
ablakok hasonló díszítményei. Két pár pillérnek a törzse nyolczszögű, a
másik két párnak törzsét pedig négy-négy féloszloptörzs tagolja. A Parler-féle
iskolának, bár egy s más tekintetben fogyatékos, de azért előkelő Ízléssel
tagolt pillérei itt nem éreztetik hatásukat, azonban a hajók magas és széles
ablakai bőséges világosságra való törekvésükkel közelednek a sváb mester
irányához; a tisztúltabb művészi érzék még nem mutatkozik az építmény
egyes részeinek szerves és a mellett szép kapcsolatán. A hajók pilléreiből
kiszökellő gyámok azt bizonyítják, hogy a mester szobrászati díszre is
gondolt. Szépen tagolt ajtó díszíti a templom nyugati végében emelt
zene-karzatra vezető lépcsőt; a karzat káváját négykarajú idomok élénkítik.
Az oldalhajók keresztboltozata egészen egyszerű; a középhajó hálós bolto-
zatának elrendezése is az egyszerű keresztboltozatból indúlt ki, a mennyiben
mindegyik szakasz egymás mellé helyezett két-két keresztboltból áll, s
32*
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Csehország II (1), Volume 15/1
- Title
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Subtitle
- Csehország II (1)
- Volume
- 15/1
- Editor
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Publisher
- Magyar Királyi Államnyomda
- Location
- Budapest
- Date
- 1896
- Language
- Hungarian
- License
- PD
- Size
- 16.2 x 22.8 cm
- Pages
- 376
- Categories
- Kronprinzenwerk ungarisch