Page - 510 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Csehország II (2), Volume 15/2

511 tott mocsarakon, különösen a gratzeni és wittingaui uradalombelieken, hol összesen legalább 800 hektárnyi területet foglal el. Néhány idegen származású, de már meghonosított faneme is van Csehországnak, melyek közül különösen a tölgynek Quercus rubra nevű faja, a fekete dió, a sima fényű s a douglas-fenyű érdemlik meg a fölemlítést. Azok a Quercus rubra törzsek, melyeket Schwarzenberg Vilhelmina herczegnő a prágai jubiláris országos kiállításra küldött, s azok az eszközök és bútorok, melyek a worlitzi uradalomban termett Quercus rubrák fájából készültek, kétségtelenül tanúsítják, hogy ez a fanem ott jól tenyészik, s a megtelepítésre fájának használhatóságánál fogva érdemes is. Az állabtelepítés és állabápolás terén Csehország erdőgazdasága már régóta szép előhaladást tett. Egyes nyomok, nevezetesen tölgyültetések, arra mutatnak, hogy a vetés és ültetés, mint erdősítési módok, már a XVII. században ismeretesek valának, de azért általánosságban egészen a múlt század végéig a fölújító vágás és azzal együtt a természetes fölújítás volt szokásban. Ugyanakkor, mikor a tarvágást alkalmazni kezdték, szük- ségessé lett az is, hogy a fölújítás érdekében mesterségesen gyámolítsák a természetet. Itt-ott elegyes vetést is alkalmaztak : lúcz-fenyűt, erdei-fenyűt, tölgyet és nyírt keverve össze; így keletkeztek azok a vegyes állabok, melyek ott, a hol az erdőt idejében gyérítgetik, ma valóban gyönyörűek. Sokáig majdnem mindenfelé csupán egyetlen fanemmel — elegyítetlenül — erdősítettek, s különösen az erdei-fenyűvel, mely e század elején túlságosan fölkapott fanem volt, melyet mindenhol, még a neki nem való területeken is megtelepítettek. A vetést mintegy 40 évvel ez előtt az ültetés szorította ki, és pedig annyira, hogy ma már a vetést csak ott alkalmazzák, a hol vékony áterdőlési faanyagot (pl. gúzsvesszőt) akarnak nevelni, vagy a hol a tisztásokon a természetes magról való kelést akarják sűríteni. Ma már, mikor a vegyes állaboknak becses voltát mindenhol elismerik, a termőhely milyenségéhez képest úgy a természetes, mint a mesterséges fölújítás, vagy e kettő együttesen egyaránt ' alkalmazásban van, s így aztán a jól berendezett erdőgazdaságokban minden egyes fanemnek a legkisebb részletekig menőleg kijuttathatják a neki való termőhelyet. Számos csemete- kertben a különféle erdei fanemeknek milliókra menő csemetéit termesztik, melyeket vagy kézzel, vagy ahhoz való gépekkel iskoláznak át, lombos fákból rendeltetésükkel egyező alakúakká fölnyesett husángokat nevelnek s ekként nem csupán saját szükségletüket fedezik, hanem a fölösleget el is adják,