Page - 550 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Csehország II (2), Volume 15/2

551 A magas vasolvasztó kemenczék keletkezésével (a mi már mindenesetre 1600 előtt kezdődik) s az öntött vasárúknak ezután nem sokára történt első gyártásával (Csehországban alighanem a XVII. században, Belgiumban és nyugati Németországban már valamivel előbb) virad föl a tulajdonképeni vaskohászat ideje, még pedig először is annak imént említett régibb korszaka. Az akkori idők vaskohói mind ugyanazon meghatározott alakúak, s ilyenek maradnak csekély eltérésekkel mintegy két századon át (körülbelül 1800-ig), sőt ez alak, — ha a henger- és szekrényfúvóknak a régebben egyedül szokásos fújtatok helyett való utóbbi alkalmazását leszámítjuk, — nagyjában egész a jelen század közepéig is ugyanaz maradt. Valamely patak partján, többnyire egy-egy tó alatt otrombán épült, eleinte alig 7 s később is leg- fölebb 10 méter magas olvasztó (úgy nevezett magas) kemencze állott, melynek a torka egy tágas földszintes épület tetejéből ágaskodott ki. Ebben az épületben volt az öntőműhely az elmaradhatatlan fa-gémmel, továbbá a fúvó-helyiség a kivűl melléje illeszkedő kerékházzal; közelben kinn a szabadban volt az érczraktár, a melyet a kemencze torkával többnyire az úgy nevezett adagoló híd kötött össze ; ugyancsak közel a fő épülethez volt a faszén-raktár, a hivatalszoba és több más mellékhelyiség. Egy ilyen magas kemencze kezdetben hetenként csak alig 100, utóbbi időben is legfölebb 300 métermázsa öntött és nyers vasat termelt. (Korunkban egy-egy magas kemencze naponként 1.000, sőt 2.000 mázsa nyers vasat is gyárt!) Az olvasztó kohó szomszédságában egyszerű vagy összetett hámor állt, melyben az olvasztó-kemenczének az öntőházban el nem használt termékeit kovácsolható vassá készelték (frisselték). Az ily hámorműnek szintén egyszerű földszintes épületében egy készelő tűzhely volt a hozzá való fúvóval s a kis vízikerék hajtotta vaspőrölylyel, melynek „dübörgésétől" egy akkori leírás szerint „visszhangzottak a hegyek és völgyek legbenső mélyeikig", avagy mint Schiller mondja: „a kemencze gyomrában a pokol tüze sziporkázott, mintha sziklákat akarna üveggé olvasztani". S mindezzel a boszorkányos mesterséggel naponként (vagyis 24 álló órán át) legfölebb vagy 5 métermázsa nyers vasat tudtak kovácsol- ható vassá földolgozni, a melyet körülbelül egy métermázsányi súlyú pőröly- lyel kalapáltak alig fél métermázsás rudakká vagy lemezekké. Mai napság ellenben egy Bessemer- vagy Thomas-féle kemenczében rendesen alig egy-egy félóra alatt száz métermázsa nyers vasat változtatnak át tetszés szerint kovácsolható vassá vagy aczéllá, s e kitűnő anyagot 1.000 mázsányi