Page - 24 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország IV (1), Volume 16/1

24 lemmel, óvatos szemmel kémlelte a szigetek és zátonyok közt kanyargó mederben a járható hajóutat, közbe-közbe figyelmeztetve azokra a folyton váltakozó meder-alakúlásokra, melyek e folyamszakasznak jellemző sajá- tosságai voltak. S hol most hajónk vígan hasítja a Duna hullámait, még nem régen vad bozóttal, sűrű füzesekkel benőtt sziget terűit el. A rohanó áradat azonban csakhamar kikezdte, elmosta annak laza kavicsos talaját, hogy alább ismét lerakja, talán épen ott, hol előbb a víz legnagyobb tömege talált szabad lefolyást. Míg tekintetünk csaknem elvész a víz kígyódzó folyásában, s figyelmünket szinte egészen leköti a táj egyenletes és mégis változó képe, melyet csak itt-ott élénkít egy-egy vízi malom, mint folyton fogyó emléke a múlt idők patriarchalis iparának : egymásután hagyjuk el a bal parton Gútor, Csölöszt'ó, Dob or gaz, Vaj ka, Süly, Nagy- Bodak, Nádasd, Baka, Szap, Medve kisebb-nagyobb községeket; a jobb parton ellenben a Csölöszt'óvel szemben fekvő Kilititöl kezdve Kis-Bodakig lakatlan a táj, s csak a dévényi és pozsonyi cserepesek magasan megrakott rozoga hajói, vagy egy-egy halászladik ad némi elevenséget a vidéknek. Itt egymásután látjuk Kis-Bodak, Remete és Lipót községeket, melyeket elhagyva, csaknem 30 kilométer hosszaságban ismét csak füzest és erdőt lát a szem. Alább Nagy-Bajcs, szép nagy község tűnik föl előttünk, majd egy beszögellő magaslaton Szó gye s nem messze tőle Vének; majd elérünk a Dévénytől számítva mintegy 100 kilométer hosszú Felső-Duna végpontjára s a mosonyi Duna-ág betorkolásánál a dunai hajózásnak kiválóan fontos átrakodó állomására, Göny'óre. A míg ide értünk, alkalmunk volt egyszers- mind megismerkedni a felső Dunán egy sajátos foglalkozásmóddal, az arany- mosással. Mert van ám a Duna homokjában arany is; csak legyen hozzá elég türelmünk, hogy a rengeteg sok homokból kimossuk azt a végtelen csekély aranyport, a mi itt-ott közé van keveredve. Kétségtelenül kell hozzá bizonyos regényes ábránd, valami idylli fölfogás, hogy valaki rá szánja magát az aranymosásra, mely különben sem jutalmazó, kivált ha a munkát nem alapos szakismeret, hanem inkább a remény s némi részben a tapasztalás vezérli. A parti lakosok tudják, hogy minden árvíz hoz a föveny közt egy kis aranyport, a mely a zátonyok oldalán rakódik le. Megindúl hát az arany- mosó az ő négylábú kis asztalkájával, mely zöld posztóval van bevonva ; ásójával kikémleli a föveny minőségét, s ha szerencsét remél, vet néhány lapáttal a posztóra, s addig öntögeti rá a vizet, míg a föveny meg nem tisztül földrészeitől ; e közben az aranypor lerakódik a posztóba, a könnyebb