Page - 150 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország IV (1), Volume 16/1

150 alapította 1270 körűi. A XIV. században Laczkfinak, Nagy Lajos alatt nápolyi alkirálynak, a XV. században a Garai családnak volt tulajdona. Sok viszontagság közepette az átalakítást elkerülte. Ennek köszönhetjük, hogy a négyszögű, hatalmas öregtorony és a várlaknak a torony falához támasz- kodó darabja, tágas lépcsőházával együtt, bár düledező állapotban, de fönmaradt s ma is megvan. Nagyságra, erősségre és pompára nézve valamennyinek királya az Anjou-ház idejében királyi székhelyűi szolgáló Visegrád vára volt. Már emlí- tettük, hogy IV. Béla neje, Mária királyné alapította, utóbb Róbert Károly tovább építé, és ebből az időből eredhet a várhegy tövében álló, újabban helyreállított, ú. n. Salamon-torony. „Magyarország" III. kötete az 564. lapján képben is bemutattuk a Dunántúl középkori várépítészetének e büszkeségét, melynek egykori nagyszerűségéből csak alaktalan romok maradtak ránk. Mindazáltal ezekből is föl lehet ismerni úgy a fellegvárnak, mint a hegy lejtőjén állott alsó várnak általános elrendezését és az építkezésnek csúcsíves művészetét. Ez közös vonása valamennyi várnak, úgy, hogy a mennyire kiválóan román jellegű a Dunántúlnak középkori egyházi építészete: épen úgy, sőt még teljesebben uralkodott a csúcsíves művészet a világi épít- kezés terén. A fölsoroltak csupán kis részét teszik ama többnyire hegyi váraknak, melyek a XIII. század második felétől harmadfél száz év alatt az Árpád-házi utolsó királyok és az Anjou-ház idejében a Dunán túl épültek. Az egykorú okiratok ezeken kivűl még számos várat említenek. Ezek szerint Sopron-, Vas-, Zala-, Somogy- és Tolnamegyében egyenként 12—15 vár volt, így számuk a Dunán túl jóval meghaladta a százat, s nyugati Európának alig volt országa, mely ez országrészt ebben a tekintetben fölülmúlta volna. Valamennyi megérezte s megsínlette a török hódító kezét. A XVII. század végén egy részük az Esterházy-család birtokába került. 1702-ben I. Lipót király az ország több várával együtt a Dunán túl következő várak lerom- bolását rendelte el : Körmend, Szalavár, Kanizsa, Veszprém, Palota, Pápa, Tata, Székes-Fehérvár, Kaposvár, Simontornya, Dombóvár, a Balaton- melléki kisebb várak. Utóbb azok kivételével, melyek kastélyokká alakúltak át, majdnem mindnek az lett a közös sorsa, hogy köveiket lassanként szét- hordták építési anyagúi. A csúcsos ívnek uralma a XV. század közepén túl tartott. Hunyadi Mátyás király az alatt, hogy az egyházi építésben alkalmazkodott a csúcsos