Page - 347 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország IV (2), Volume 16/2

/ ut Van hát templom minden kis faluban; szép magasra emelt s fehérre meszelt falai kiemelkednek a közönséges házak fölött, melyekre szintén nem ártana egy kissé több mész és pedig sűrűbben. De az ormánsági ember nem akarja a maga házát az Isten házához tenni. Ez az egyetlen, a miért áldoz sokat, mindent. A templom egyik oldalán van a paplak, ez is rend- szerint csínos, tágas, mert ő úgy akarja ; másikon van az iskolaház a tanító- lakással ; ez is tágas és csínos, mert a vármegye úgy akarja. Egyébként ha választani kellene, melyik maradjon, melyik pusztúljon: minden tétovázás nélkül az iskolát engedné pusztulni, mert iskola nélkül még mindig megmarad helységnek a helység, de templom nélkül csak gyülevész a nép. A mi ellenben az iskolát illeti, „lám a mi gyermek korunkban még nem volt iskola, mégis t milyen szépen tud nálunk mindenki írni, olvasni, sőt énekelni is.w Es ez utóbbit a képzettség magasabb fokának tartja a többinél. Mikor a szolgabíró azt kérdezte az egyszeri bírójelölttől: „Tud-e írni, olvasni?" — azt felelte: „írni, olvasni nem tudok, de tudok énekelni." — Bámulatos ragaszkodással viseltetik helyi egyházi intézményeihez, melyeket minden alap híján önmeg- adóztatással tart fenn, a mi egy-egy családnak évenként 10—30—50 forint- jába kerül a búza, bor, fa, széna, tengeri, disznó-láb stb. összes értékében, melyet lukmámk nevez. Egy-egy nagyobb építkezés miatt nem sokat fáj a feje. Ráfogja a tetőgerendákra, hogy korhadtak, a falra, hogy megsülyedt : ez elég ok arra, hogy új templomot építsen. Közpénztárában egy fillér sincs, a magáéból sem telik : tehát vállal évről-évre eklézsiai közmunkát ; ebben is testvér a somogyiakkal ; most egy tábla urasági földet arat le, majd egy egész erdőt vág ki és fuvaroz piaczra, majd egy darab országútat hord meg kővel, s az ilyen közmunkából a félholt sem marad ki, és az elzüllött falti terhe sem szökik meg; az így begyűlt pénzt fordítja építkezéseire. Maga dolgában nem szakasztja meg magát ; munkája, melyre az asszonynép tisztán öltözködve jár, félig ünnepszámba megy; de a falustól fölvállalt munkát becsülettel és serényen teljesíti, el is végzi a megszabott időre. Hogy nem magának arat, az nem tesz semmit. Úgy szedi a markot, mintha már is tégláit rakná annak a szép templomnak, mely képzeletében régen fölépült már. És mikor felépül a templom, és mikor annak majdnem 4 öl magasságú falára ráborúl a kék virágos deszka-mennyezet, melynek koczkáit ügyes asztalos-kéz a földmívelő életéből vett motívumokkal (sarló és ekevas, kék fürtökkel megrakott szőlőtő, nagy búzakévék, stb.) ékesíti: felteszi a kérdést az ennyi szépség szemléletén dagadozó ormáni kebel : Melyik szebb 44*