Page - 351 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország IV (2), Volume 16/2

351 villáival, tova futnak, s félkörben alkotják annak a szomorú amphitheatrumnak zöldelö falát, melynek völgyeiből és halmairól, megannyi páholyból, a fehér- háeas Lancsuk, a szép templomú Nyárád, a kastélyos Német-Bóly és Maiss, szépen épült, gazdag és gazdagodó német községek, egész Bnsigliczáig néznek le az ország egyik legszebb rónaságára, melynek szélén minaret- szerű karcsú tornyaiban emelkedik: Mohács. Mintha az átelleni Alföldből szakasztotta volna ide a Duna. Még a délibáb is, ez az egész Pannoniában ismeretlen tünemény, átszökken néha e síkokra, ölébe veszi, és megrengetvén, megkettőzteti, darabokra szaggatja, vagy megnyújtja ezeket az egyébként is nyúlánk tornyokat, melyek körűi több mint 14 ezer ember, — fele magyar, a többi német és szerb, — él egymás között családiasan békés életet, s folytatja földmivelői foglalkozását oly egykedvűséggel, mintha I nem is az ország egyik előkelő forgalmi pontjában laknék. A város éjszaki végén emelkedő vasúti és gőzhajói állomás körülrakva kőszén-hegyekkel és raktárak- kal, nincs hatással a három nemzetre; míg a hegy, a sziget és a róna önti neki búzáját, borát: miért kormozná be Mohács mezeje és a csele-pataki emlékoszlop.