Page - 370 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország IV (2), Volume 16/2
Image of the Page - 370 -
Text of the Page - 370 -
370
zatát úgy földszint, mint emeleti részében egy-egy oszlopsor tagolja.
A templom keresztalakban épült, s falai vörös márvány-utánzattal vannak
burkolva. Ezen falak mellett mintegy másfél méter magas talapzaton utánzott
márványzatú korinthusi oszlopok sorakoznak. A főoltár márványoszlopai
valódiak. Az oszlopfők és lábak dúsan vannak aranyozva. Megújításuk épen
most van folyamatban. Összesen tíz oltár van benne. Művészi alkotás a Szent
István oltárához tartozó kép, mely Dorfmeister István mesteri műve. Az egyik
oltáron őrzik üvegkoporsóban Szent Piacidus ereklyéit. A szent-kereszt egy
részecskéjét Herzan bíboros püspök ajándékozta a templomnak. A szentély-
ben, szemben a püspöki székkel, függ az olasz iskola egyik remeke, Riccitől,
mely Szent Pál megtérését ábrázolja. Beszélik, hogy mikor a francziák
1809-ben itt jártak, e képet el akarták vinni s csak nagy kérelemre álltak
el szándékuktól. A templom építését a Rómában nevelkedett Szily püspök
1791-ben kezdte meg, s belső fölszerelését Somogyi Lipót 1821-ben végezte
be. Ebben mutatta be 1880-ban Kuncz Adolf csornai praelátus, akkor szombat-
helyi igazgató-tanár, a magyar természetvizsgálók itt tartott nagygyűlése
alkalmával a föld forgását a Eoucault-féle ingával. Szombathelynek nevezetes
épülete továbbá a püspöki palota, melyet szintén az egyházmegye első püspöke,
Szily János emelt. Ékességei közé tartozik : a szent család Giordano iskolájá-
ból és egy szoba Szent Pál életének történeteivel, Dorfmeistertől. Figyelemre
méltók még: a vármegye háza, a városháza, s mellette az 1880-ban meg-
nyitott kicsiny, de szép színház, a kétemeletes új főgymnasiumi épület, kellő
berendezésével, gazdag múzeumával, melyet a megye és város hozzájárúlá-
sával a csornai premontrei rend emelt. Ugyanaz látja el tanárokkal is. Újabb
és kiváló figyelemre méltó épületek : a vármegyei árvaház, az igazságügyi
palota és fogház, a pavillon-rendszerű lovassági laktanya, a kéttornyú díszes
zsidó templom, a kaszinó-épület keleties tetőzetével, stb. A város nyugati
részén szép képpé csoportosúlnak az ott újabban épült ízléses villák.
A regényes fekvésű Bagolyvárat a város végén 1851-ben emelték. Legszebb
tere Szombathelynek : a Széchenyi-tér, melyet négyszögben a nagy templom,
püspöki palota, vármegyeház, városház, színház s egy kétemeletes magán-
ház környez, s egy részén egy kis parkszerű ültetvény terűi el, melynek
közepére a Berzsenyi szobrát szánták. Egy másik a Horvát Boldizsár-tér,
melyet Szombathely szülöttje, a volt igazságügyminiszter, tiszteletére nevez-
tek el így ; ez a város főpiacza. A Batthyány-tér a város keleti részén újabb
keletű s négyszögben, többnyire szép emeletes magánházak veszik körűi,
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Magyarország IV (2), Volume 16/2
- Title
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Subtitle
- Magyarország IV (2)
- Volume
- 16/2
- Editor
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Publisher
- Magyar Királyi Államnyomda
- Location
- Budapest
- Date
- 1896
- Language
- Hungarian
- License
- PD
- Size
- 14.94 x 21.86 cm
- Pages
- 334
- Categories
- Kronprinzenwerk ungarisch