Page - 448 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország IV (2), Volume 16/2
Image of the Page - 448 -
Text of the Page - 448 -
448
tetszéssel fogadván, 1818 október 25-én Bécsben kiállította az alapító
oklevelet, s erre meg is nyittatott az új intézet, melynek tőkéje újabb
alapítványokkal is gyarapíttatván, csakugyan maradandó alapjává lett az
ugyanott ma is virágzó és áldásosán működő gazdasági akadémiának.
A fejedelmi alapítást az örökösök, Károly és Albrecht főherczegek is
föntartották, sőt ők maguk is támogató pártfogói lettek az intézetnek, mely
1850 október 30-án kelt császári intézménynyel és 150.000 frt adománynyal
rövid idei szünetelés után szerződés kötésével a császári kormány fenható-
sága alá jutott s 46 hallgatóval mint már állami intézet november 6-án meg
is nyittatott, de német nyelvű előadásokkal. Igazgatóúl dr. Pabst hivatott
be Hohenheimból ; ő mellette eleintén 2 rendes és 4 segédtanár működött.
Az intézet rendes működését 17.000 frtnyi évenkénti államsegély biztosította.
Az intézet 1869-ben a kiegyezés megtörténte után a magyar kormány
hatósága alá került ugyan, de nagy részt még német jellegű maradt egy
ideig. Majd bekövetkezett a magyar tannyelvnek a némettel való teljes
egyenjogúsítása; 1874-ben akadémiai rangra emeltetett. Az 1883/4. tanév
végén a német nyelvű tanfolyam teljesen megszűnt, és azóta kizárólag
magyar az előadások nyelve. E nevezetes intézetben 76 évi fennállása alatt
ötödfél ezer gazda nyert kiképeztetést, kiknek körülbelül háromnegyed része
magyarországi születésű.
Az ódon kastély, melynek azonban csak homlokzati része régi építmény,
az oldalszárnyak s a hátsó rész újabb keletűek, ma igen becses gyűjtemények-
kel, az oktatás előmozdítására jól fölszerelt gazdasággal, kísérleti telekkel,
füvészkerttel rendelkezik. A gazdaság területe 382 hold, a kísérleti telek és
akadémiai kert egyenként 14 hold. Az oktatást ez idő szerint 18 rendes és
segédtanár végzi. Tanterve s egész berendezése a kor színvonalán áll.
A vár tőszomszédságában van a belső major, az intéző és a cselédség
lakásaival, több rendbeli istállóval s tej- és takarmány-kamarákkal. De van
még egy külső major is, mely az intézeti „Marktau" nevű birtok szélén áll.
Ha az akadémiát elhagyjuk s a bástyakapun, meg a várárkot áthidaló
kőúton a városka felé indúlunk, egy villammal világított nagy malom
ötlik szemünkbe. A hajtó erőt itt egy 80 és egy-egy 60 lóerejű vízikerék
és ezt vízhiány esetén kisegítőül egy 145 lóerejű gőzgép szolgáltatja.
A malom leginkább búzát, azonfelül árpát és rozsot őröl. Ez a malom és
a vele szomszédos sörgyár azon a helyen áll, a hol a vár legrégibb térképe
szerint hajdan is malom és sörgyár állott. A mai sörgyár 35.000 hektoliter
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Magyarország IV (2), Volume 16/2
- Title
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Subtitle
- Magyarország IV (2)
- Volume
- 16/2
- Editor
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Publisher
- Magyar Királyi Államnyomda
- Location
- Budapest
- Date
- 1896
- Language
- Hungarian
- License
- PD
- Size
- 14.94 x 21.86 cm
- Pages
- 334
- Categories
- Kronprinzenwerk ungarisch